Több ponton is tovább szigorították a pénzügyi intézmények szerződésmódosítását szabályozó törvényjavaslatot. A költségvetési bizottság az általa tegnap elfogadott egyik módosítóban az egyoldalú, az ügyfél számára hátrányos szerződésmódosítás korlátozását a lakossági ügyfelek mellett kiterjeszti a mikro-vállalkozásokra is.
Ebbe a kategóriába olyan cégek tartoznak, amelyeknél a foglalkoztatottak száma nem haladja meg a 10 főt, az éves árbevétel felső határa pedig 2 millió euró. További jelentős megkötés, hogy a rendelkezések a már élő szerződésekre is vonatkoznának. A hitelintézeti törvénynek az egyoldalú módosítás tilalmával kiegészített rendelkezései a 120 napos hatályba lépést megelőzően csak a jelzálog-hitelintézetek által nyújtott fedezett kölcsönökre nem vonatkoznak.
Változás még, hogy a magánszeméllyel vagy mikro-vállalkozással kötött kölcsön-, illetve pénzügyi lízingszerződés módosításáról legkésőbb a módosítás hatálybalépésekor a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét is tájékoztatni kell. Amennyiben a PSZÁF a rendelkezések megszegését tapasztalja, soron kívül intézkedhet, végzését pedig hirdetmény útján saját honlapján is közölheti. A felügyeleti döntés ellen a bizottság kiegészítő ajánlása szerint fellebbezésnek helye nincs.
A benyújtott törvényjavaslat szerint a szerződés egyoldalúan nem módosítható új díj bevezetésével. Ez a szabály azonban a költségvetési bizottság szerint megkerülhető az új díj költséggé történő átnevezésével, ezért a javaslatot kiegészítik azzal, hogy a szerződést nem lehet módosítani új költség bevezetésével sem. A javaslat egységesen 60 napos határidőt ad a hirdetményi és a postai úton való tájékoztatásra. A törvény az új szerződésekre a kihirdetését követő 30. napon lépne életbe.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






