23 °C Budapest

Górcső alatt a pénzügyi szolgáltatók: véget ért a Csillagszóró II. ellenőrzési akció!

Pénzcentrum
2009. január 9. 10:45

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2008. november 20. és 2009. január 4. között, a Csillagszóró II. téli fogyasztóvédelmi ellenőrzési program keretében összesen 37 ellenőrzést végzett. A vizsgálatok során a Felügyelet nem talált jelentős szabálytalanságot, az elkövetett kisebb vétségek pedig a pénzügyi szolgáltatók helyi értékesítőihez voltak köthetők.

A Csillagszóró II. téli fogyasztóvédelmi ellenőrzési program egyik kiemelt részét képezte a pénzügyi szolgáltatások, az áruhiteltermékek fokozott figyelemmel kísérése. A Felügyelet a helyszíni ellenőrzések mellett megelőző-figyelemfelhívó, sajtófigyelési akciót végzett.


A Felügyelet ellenőrizte, hogy a nyomtatott sajtóban, a televízióban, illetve az interneten a jogszabályi előírásoknak megfelelően jelennek-e meg a reklámhirdetések az akciós áruhitelekről. A Felügyelet 25 ellenőrzésből 4 esetben talált nem az elvárásoknak, illetve a jogszabályoknak megfelelő pénzügyi szolgáltatói tájékoztatást. A Felügyelet 9 pénzügyi vállalkozás esetében megvizsgálta a 0% THM-es akciós áruhitel konstrukciót is, ahol ténylegesen fennállt az ingyenesség, szabálysértés nem történt.


A Felügyelet külön vezetői körlevélben hívta fel az áruhitelezéssel, gyorskölcsön nyújtással foglalkozó bankok, pénzügyi vállalkozások figyelmét arra, hogy ne buzdítsák a fogyasztókat anyagi lehetőségeiket meghaladó, felelőtlen hitelfelvételre, és kiemelten vizsgálják ügyfeleik hitelképességét. Emellett, a Felügyelet a fogyasztóknak szóló felhívást tett közzé honlapján, hogy megfontoltan költekezzenek az ünnepek előtt és ne sodorják magukat túlzott adósságokba. A lakosság áruhitel-felvétele kb. 20%-os csökkenést mutat az elmúlt egy év adataival összehasonlítva. Az elutasított hitelkérelmek száma ugyanakkor csak néhány százalékkal emelkedett egy év viszonylatában.

A Felügyelet helyszíni ellenőrzései elsősorban a bevásárlóközpontokban próbavásárlással történtek. 10 áruhitelezési ponton mindössze egy helyen nem volt szakszerű és teljes körű a fogyasztó tájékoztatása. A Felügyelet rendben találta az áruhitelpiacon meghatározó szerepet betöltő és ellenőrzött 2 bank áruhitel nyújtási gyakorlatát.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Felügyelet a hiányosságok megszüntetése érdekében megtette a szükséges intézkedéseket, felszólította az érintett pénzügyi szolgáltatókat a szabályok betartására.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 22. 21:59
Csaknem 7 milliárd forintos megtakarításról, műsorok megszüntetéséről és visszatéréséről, valamint a...
Holdblog  |  2026. július 22. 11:01
Az Ozempic és rokonai már rég nem egyszerű fogyasztószerek. A legújabb kutatások szerint az agy juta...
iO Charts  |  2026. július 22. 11:01
Miről szól a Partvonalról rovat? A korábbi Partvonalról rész után, amiben az OpenAI-t tárgyaltuk ki,...
Bankmonitor  |  2026. július 22. 09:51
Csaknem öt év után véget érhet az intézkedés, amely több mint 200 ezer lakáshiteles törlesztőrészlet...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 23. csütörtök
Lenke
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?