27 °C Budapest

Büntethető az uzsora: 3 évig lehet gondolkodni

Pénzcentrum
2008. december 17. 08:15

Győzelmet könyvelhetnek el azok a kistelepülési polgármesterek, akik hónapokkal ezelőtt harcot hirdettek az uzsorázás ellen, a parlament ugyanis hétfőn elfogadta a Btk. módosítását, mely bevezeti az uzsora-bűncselekmény fogalmát - írja a Magyar Hírlap.

A jövőben három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, ha valaki üzletszerűen, különösen aránytalan mértékű ellenszolgáltatásról köt valakivel megállapodást, és ennek teljesítése a sértettet, illetve annak hozzátartozóját súlyos vagy további nélkülözésnek teszi ki.

Az uzsorázás ellen először fellépő Drávapiski polgármestere szerint eddigi erőfeszítéseik eredményeként a bűnözők már nem merik beszedni a pénzt az Ormánságban. A jogszabályok mellett azonban kulcsszerepet kell szánni a megelőzésnek, mert e nélkül a törvénymódosítás nem sokat ér.

Monok polgármestere szerint a jogszabály-módosítás egyértelműen a kistelepülések erőfeszítésének eredménye.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. augusztus 10. 19:06
Benyó Rita a múlt héten még nem árulta el, hová megy a Partizán és a Válasz Online után, most viszon...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 10. 14:30
A hitelkiváltás célja a jelenleginél jobb konstrukció elérése, amely olyan előnyöket rejthet magában...
Holdblog  |  2026. augusztus 10. 11:25
HOLD After Hours Balásy Zsolttal és Pekár Dáviddal Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD Af...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 7. 08:00
A városi hőségnek évente 350 ezren esnek áldozatául. Két friss kutatás egybehangzó eredménye szerint...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 11. kedd
Zsuzsanna, Tiborc, Lilian
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?