Annak érdekében, hogy ügyfeleit az árfolyamok kiszámíthatatlan alakulásának következményeitől óvja, az MKB Bank határozatlan időre felfüggeszti az euró- és svájcifrank-alapú hitelek igénylésének befogadását. A döntés nem érinti a már befogadott hitelkérelmeket. Az MKB Bank a forinthitelek teljes palettájával továbbra is ügyfelei rendelkezésére áll.
Az MKB közleménye szerint a forint árfolyamának utóbbi hetekben - és különösen a múlt hét végén - tapasztalt, számottevő gyengülése, valamint a korábbiakhoz képest jelentős volatilitás minden eddiginél bizonytalanabbá teszi a jövőbeni árfolyamra vonatkozó várakozásokat. Mivel a jelenlegi piaci környezet az ügyfelek számára fenyegető árfolyamkockázatot hordoz, az MKB Bank Igazgatósága úgy döntött: 2008. október 13-ától kezdődően határozatlan időre felfüggeszti az euró- és svájcifrank-alapú hitelek igénylésére vonatkozó új kérelmek befogadását annak érdekében, hogy az ügyfeleket ne tegye ki az árfolyamok kiszámíthatatlanságából fakadó következményeknek. A döntés természetesen nem érinti a már befogadott euró- és svájcifrank-alapú hitelkérelmeket. Ugyanakkor a bank a forintalapú hitelek teljes palettájával áll lakossági és vállalati ügyfelei rendelkezésére.
Nem érinti az intézkedés azon vállalati ügyfeleket, amelyek például export-import tevékenységükhöz kapcsolódóan igényelnek euró-finanszírozást
A Portfolio.hu-nak adott nyilatkozatában Lantos Csaba (aki korábban az OTP lakossági üzletágát vezette), már jelezte, arra számít, hogy a devizahitelezés részaránya 50% alá esik a folyósításokban.
2008.10.13 08:54
Lantos Csaba a pénzügyi válságról, bizalomról és OTP részvényvásárlásról (interjú)
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Mint ismeretes az új lakossági jelzáloghitel folyósítások szinte kizárólag devizában történtek. A forint hiába volt kisebb kockázatú, a magas kamatszint magas törlesztőrészletet is eredményezett.
Amennyiben a felfüggesztés tartós lesz, s a többi bank is bevezeti ezt a gyakorlatot, akkor ez igen jelentősen visszavetheti a hitelfelvételi kedvet, mivel a jelenlegi forintkamat szintek nem tekinthetők túlságosan vonzónak.
A magyar lakosság hitel-állománya augusztus végén 6583 milliárd forintot tett ki, amelynek minden eddiginél magasabb részaránya, 60.3%-a volt devizalapú.


Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







