15 °C Budapest

Színesedik a paletta: akcióba lendültek a bankok!

Pénzcentrum
2008. szeptember 29. 05:55

Versengés a kegyeinkért... Akik az előre kiszámítható, biztos kamatozású megtakarítási formákat keresik, általában lekötött betétben gondolkodnak. Igaz, ez a befektetési forma nem biztosít kiemelkedő hozamot, azonban rugalmas olyan szempontból, hogy egy hónaptól, akár két évig is kamatoztathatjuk pénzünket. Nem mindegy azonban, hogy milyen kamaton, hiszen a bankok akciórengetegében nehéz és időigényes, a legjobb ajánlatot kiválasztani. Ebben segítünk minden hónapban banki lekötött betéti kamatokat elemző körképünkkel.

Szokásunkhoz híven, a már megszokott összegeket szerettük volna elhelyezni a legkedvezőbb feltételek mellett, vagyis 800 ezer Ft, 3 millió és 8 millió Ft számára igyekeztünk helyet találni 1, 3, 6, illetve 12 hónapra.

Ismét kimaradnak a szórásból a kombinált termékek, melyek a nagyobb kockázatot rejtő és nagyobb hozammal kecsegtető befektetési alapokat egyesítik a kockázatmentesnek ítélt lekötött betétekkel. Betétlekötésre általában kockázatkerülő ügyfelek adják fejüket, így számukra általában a befektetési alapok még a magasabb kamat reményében sem jelentenek releváns alternatívát. Ezen kívül a különféle indexált, tehát egyéb instrumentum alakulásához kötött (például infláció, alapkamat, vagy valutaárfolyam) betéti konstrukciókat is figyelmen kívül hagytuk, lévén, hogy ezek kamatozása nem fix.

A hazai bankok kínálatának elemzésekor a következő bankok ajánlatait hasonlítjuk össze: OTP, K&H, MKB, CIB, Citibank, Budapest Bank, Erste Bank, UniCredit Bank, Volksbank, Raiffeisen, FHB és Allianz Bank., és immár harmadik alkalommal a KDB Bank lekötött betét konstrukcióit is bevonjuk összehasonlításunkba.

A kamatok minden esetben a 365 napos évvel számított EBKM-et jelölik. Az összeállítás elkészítésekor továbbra sem vesszük figyelembe a kezelési költségeket, ezek ugyanis nem magához a lekötéshez, hanem a bankszámlához kötődnek. Minden esetben a bruttó, kamatadó előtti értékeket vettük figyelembe. (Az adatok forrását a bankok kondíciós listái képezik, az adatgyűjtés 2008. szeptember 26-án történt.)
A táblázatok kapcsán mindenképpen ki kell emelni, hogy a fent leírtaknak megfelelően nem a kifejezetten akciós ajánlatokat gyűjtöttük össze, ám amennyiben az adott összeg és futamidő dimenziójában valamely bank akciós kamatot kínál, akkor azt az értéket szerepeltettük az összehasonlításban (feltéve, ha azt nem kötötték különösebb feltételekhez, vagy nem speciális célcsopornak szól), hiszen arra voltunk kíváncsiak, most mennyiért köthetnénk le pénzünket.

Jobb, ha hosszabb időre lemondasz pénzedről...

Az előző hónapban öt banknak sikerült olyan ajánlatokkal előrukkolni, amivel lekörözték versenytársaikat a piacon, szeptemberben viszont a többiek is magukhoz tértek a nyári uborkaszezonból, és akcióba lendültek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem igaz ez azonban az egyhónapos lekötésekre, itt ugyanis mit sem változott a helyzet, semelyik összeghatárnál sem.
Ami 800 ezer forint lekötésénél az állóvizet felkavarta, az a Raiffeisen, a Volksbank és az Unicredit akciója. Összességében ilyen összeg lekötésnél akkor járunk a legjobban, ha 6 hónapra mondunk le róla, ekkor ugyanis a Raiffeisennél 9,2 százalékos kamatot érhetünk el éves szinten.

 

Ismét kétszámjegyű kamatláb!

PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2026. október 14. 10:01
Az első részben már láthattad, a veteránautó mint befektetés, nem a világ legrentábilisabb műfaja. E...
Holdblog  |  2026. október 14. 09:31
A Manchester City ügye túlmutat egyetlen klub pénzügyi szabályszegésén.
Bankmonitor  |  2026. október 13. 09:14
Sokan úgy gondolják, hogy nyugdíjba vonulva nagyjából az utolsó fizetésüknek megfelelő összeget kapj...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 14. szerda
Helén
42. hét
Október 14.
Steve Jobs nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 14. 12:28