Bankszövetségi ajánlás hozná elfogadható szintre a bankok egyoldalú szerződésmódosítási gyakorlatát. A szövetség törekvései arra irányulnak, hogy az érintettek tényleg csak az előre nem látható pénzpiaci változások miatt módosítsanak a feltételeken, és az ügyfelek ne önkényes lépésnek érzékeljék ezt - írja a Világgazdaság.
Az ajánlás felsorolná azokat a fontosabb eseteket, amikor a bank gyakorolhatná az egyoldalú szerződésmódosítást, de egyértelműen tájékoztatni kellene az ügyfelet a módosítás okáról.
Ma ugyanis az ügyfelek egyszerűen ki vannak szolgáltatva az üzletpolitikai érdekeket szem előtt tartó pénzintézeti gyakorlatnak, és nem tudnak mit tenni az egyoldalú szerződésmódosításokkal szemben. Az ügyfelek sokszor csak késve tudják meg, hogy változott valami a feltételeken, így többet is kel fizetniük.
Az ajánlás pont ez ellen akar fellépni, és figyelemmel lenne arra is, hogy az ügyfelek reális költséggel megválhassanak a hitelintézettől. Elvárásként megjelenik az is, hogy akkor is éljenek a szerződésmódosítás lehetőségével, ha az objektív feltételek díjcsökkenést tesznek lehetővé.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







