21 °C Budapest

Letörik a bankok szarvát - korlátozzák a szerződésmódosítás lehetőségét

Pénzcentrum
2008. augusztus 27. 09:15

Korlátoznák az bankok egyoldalú és kedvezőtlen szerződésmódosítási lehetőségét, melynek lehetőségéről már műhelyvita is folyik szakértők között, több megoldási javaslatot, köztük a törvényi szabályozás, az ügyfelek névre szóló tájékoztatása, vagy az ingyenes felmondás lehetőségét is megemlítve - írja a Világgazdaság.

Az OTP és a K&H ellen is keresetet nyújtanak be civil fogyasztóvédők, akik szerint az általános szerződési feltételeket tisztességtelenül alkalmazzák. Baranovszky György, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének ügyvezető elnöke a lapnak elmondta, szerintük a bankok saját üzletpolitikai érdekeik alapján emelik a kamatokat, amiről az ügyfél csak utólag értesül, és nem is tudja ingyen felmondani a szerződést.

A fogyasztóvédők szerint a törvénynek egyértelműen ki kellene mondania, hogy milyen esetekben módosíthat a szerződésen a bank, és ezekről a körülményekről a szerződéskötéskor tájékoztatnia kellene az ügyfelet.

További javaslatuk, hogy a módosításokról időben, és névre szólóan értesíteni kell az ügyfelet.

A GVH is szorgalmazza a szerződésváltoztatási jogok korlátozását, valamint egy referencia-kamatláb kikötésével kiszámíthatóságot is fontosnak tartja.

Ezzel szemben a Bankszövetség szerint önszabályozásra van szükség, ahol csak a kereteket határoznák meg a bankok számára. Egy ilyen kódex, a lap értesülései szerint már készülőben van.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Szakértők azt is fontosnak tartanák, hogy a bankok közgazdasági, piaci indokokkal magyarázzák a módosítás okait, és a díjemelések a valós költségeket fedezzék, ami azt jelenti, hogy kedvező változás esetén díjcsökkentést is eszközöljenek.

Az hitelszerződés ingyenes felmondásának lehetősége is felmerült, ha a módosítás kifejezettek hátrányos helyzetbe hozná az ügyfelet.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm