Költségmentes igénylés, kedvezményes kamatozás Több kereskedelmi bank is ügyfélcsalogató akcióhadjáratot indított az elmúlt hónapokban. Az induló költségek elengedése mellett az első hat hónapos kamatperiódusban a hitelintézetek kedvezményes kamatozást kínálnak az ügyfeleknek. Ezzel kívánták a lízingtermékek természetéből adódó versenyelőnyt csökkenteni, de az OTP Lakáslízing nem várt sokáig és akcióval válaszolt a versenytársak ajánlataira.
Költségmentes igénylés, kedvezményes kamatozás
A lízingcég kedvezményes konstrukciója július elsejétől vehető igénybe új és használt lakás vásárlása során egyaránt. A kedvezményes induló kamat mellett a cég elengedi az értékbecslés, a közjegyző, a Takarnet lekérdezés költségeit és a szerződéskötési díjat is. Ennek eredményeként az ügyfelek 15 millió forintos vételárig, önerő nélkül és költségmentesen beköltözhetnek az új lakásukba.
A hitelintézet arra is gondolt, hogy a költözéshez és a lakberendezéshez kapcsolódó kezdeti kiadások jelentősen megterhelhetik a lakásvásárlók pénztárcáját, ezért alacsony induló lízingdíjakkal segítik a lakás birtokbavételét. A társaság az első hat hónapban 170 bázisponttal csökkenti az ügyfeleket terhelő kamatot, ezzel még alacsonyabb lízingdíjat biztosítanak az ügyfelek számára.

Az induló költségek elengedése és a hat hónapos kedvezményes időszak a használt lakásokat lízingelő ügyfelekre is vonatkozik, de ebben az esetben továbbra is kötelező az előírt önerő és a számított illeték megfizetése.

Érvek és ellenérvek: miért jó nekem a lízing?
Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








