9 °C Budapest

Robbantott az OTP Lakáslízing: egyedülálló újdonságok a piacon!

Pénzcentrum
2008. július 10. 13:36

A ma tartott sajtótájékoztató keretében bemutatta új termékeit hazánk piacvezető lízingtársasága, az OTP Lakáslízing Zrt. Az akciós lízingtermékeket új- és használt lakásra egyaránt igénybe lehet venni, az innováció két fő tárgya az alacsony induló törlesztőrészletek és az induló költségek elengedése. A kedvezmények július első napjától érvényesek, egy tízmilliós japán jen alapú lakáslízing törlesztőrészlete mindössze 25 559 forint lesz az első hat hónapban.

A sajtótájékoztatót Dr. Dunavölgyi Mária vezérigazgató nyitotta meg, aki elmondta, hogy különösen fontos esemény ez a cég életében, a piacvezető helyzetük érősítése érdekében újabb és kedvezőbb konstrukciók kidolgozásával tovább kívánják bővíteni termékpalettájukat. A lízingtermékek eddig is számos előnyt kínáltak az ügyfelek számára, de a mostani fejlesztésektől az érdeklődés fokozódására számítanak.

Az induló költségek elengedésének köszönhetően egy 15 millió forintos új építésű lakásba nulla forint önerővel be lehet majd költözni. Mivel az új lakás birtokba vétele és berendezése jelentős terheket ró az ügyfelek vállára, ezért az OTP Lakáslízing az első hat hónapban kedvezményes - 170 bázisponttal csökkentett - lízingdíjat számít csak fel.

A lakáslízing az új lakásra vágyó ügyfelek számára hosszú távon a legolcsóbb finanszírozási forma és a bankok által lakáshitelek esetében alkalmazott akciók követése tovább növelheti a lízingcég ügyfeleinek számát. Amennyiben sikeres lesz a piac követése a nyári akció keretében, akkor elképzelhető, hogy meghosszabbítják majd a kedvezményes időszakot.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem