Sokba kerül a pénz - az állam kaszál rajta?

Ahhoz, hogy valóban pénz gördüljön ki a pénznyomdából, több alapanyagra is szükség van. Az érmékhez papírra, tintára, biztonsági elemekre van szükség, az érmékhez pedig fém alapanyagra. Mindemellett természetesen rendelkezni kell a megfelelő nyomdai eszközökkel is.

A bankjegyek esetében ezek a költségek minimálisak, azonban az érméknél már nem ez a helyzet. Az Amerikai Egyesült Államokban például az egyes érmékhez cinkre van szükség, a New Yorkerben megjelent cikk alapján egy érme előállításának költsége 1,7 centet (2,7 forintot) tesz ki. Vagyis az érme előállítása többe kerül mint annak névértéke, ezt nevezik negatív seigniorage-nak.

Hasonló volt a helyzet Magyarországon is, ahol végülis az 1 és 2 forintosok bevonása mellett döntöttek, ugyanis amellett, hogy ezek előállításának költsége messze meghaladta a névértéküket, ráadásul a lakosság nagy része is úgy vélekedett, nincs szükség ezekre az érmékre.

A Magyar Nemzeti Bank tájékoztatása szerint az egy- és kétforintosok előállításának költsége a névértékük körülbelül 5-6-szorosát tette ki. Ezzel szemben egy bankjegy előállítása átlagosan 30-40 forintba kerül, áfával együtt.

Visszatérve a negatív seigniorage-hoz nem árt, ha tisztázzuk mit is takar a seigniorage. Ez a fogalom tulajdonképpen az állam pénzkibocsátásból származó jövedelmét jelenti. Pénz kibocsátására monopoljoggal rendelkezik az állam, a papírpénz kibocsátásának elméletileg nincsen korlátja, míg az érméhez szükséges nyersanyagot ki kell bányászni, ez egy bonyolultabb folyamat.

Ugyanakkor a korlátlan pénzkibocsátás nem valósítható meg, hiszen a túlságosan nagy pénzkínálat annak elértéktelenedéséhez, vagyis inflációhoz, végső esetben pedig hiperinflációhoz vezethet. Rohamos pénzromlási ütemmel küzd éppen Zimbabwe is, de az idősebb korosztály körében sem ismeretlen ez a jelenség, hiszen hazánkban a forint bevezetésével, a nullifikációval szüntették meg a pengő hiperinflációját.