23 °C Budapest

Jövőre már online is játszhatunk - újít a Szerencsejáték Zrt.

Pénzcentrum
2007. november 29. 09:00

Várhatóan jövő év végén vagy 2009 elején lesznek elérhetőek azok az online játékok, melyek fejlesztését a Szerencsejáték Zrt. végül az EasTron Kft-nek ítélte oda, az erre a célra kiírt pályázat keretében - írja a Világgazdaság.

Somorai László, a Szerencsejáték Zrt. marketingigazgatója elmondta, hogy a EasTronnak egy éve lesz a játékok kidolgozására és a támogatásukhoz szükséges informatikai megoldások kidolgozására. A nyertes cég egyedi alkalmazásfejlesztéssel, rendszer- és alkalmazásintegrációval foglalkozik, és több nagyvállalat és bank számára is fejlesztett már programokat.

A Szerencsejáték Zrt. tervei szerint az új online játékok két csoportba tartoznak majd: egyrészről találkozhatunk majd úgynevezett bukmékeri típusú játékokkal, ahol a nyeremény a tét nagyságától és a fogadók számától független, de persze lesznek olyan játékok is, ahol pontosan ez a két tényező játszik majd fontos szerepet.

A rendszert az első tíz évben a Szerencsejáték Zrt. és az EasTron együtt üzemelteti majd, előbbi a játékok bevételei után fizet majd a projektet finanszírozó EasTron Kft-nek.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 25. 18:10
Az RTL szerint nem igaz, hogy megszűnik a Heti Hetes: a műsor csupán átmeneti szünetre megy, majd mé...
Összkép  |  2026. szeptember 25. 18:03
Amerika és Irán háborújának van egy titkos mellékfrontja a digitális térben, ami a pénzről szól. Nem...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 25. 12:13
Gyakori igény, hogy valaki a meglévő ingatlanját szeretné lecserélni egy újabb, nagyobbra, amely az...
Holdblog  |  2026. szeptember 25. 09:56
Költsenek többet, tegyenek félre kevesebbet, vállaljanak több gyermeket - a kínai gazdaság gondjaira...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
A siketek világnapja
Szeptember 27.
Tengerészeti világnap
Szeptember 27.
A fehér kendő napja
Szeptember 27.
A szív világnapja
Szeptember 27.
A Szentírás vasárnapja
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?