0 °C Budapest

Szeptemberben várható a nagy roham - továbbra is az angolosokat keresik

Pénzcentrum
2007. szeptember 7. 09:00

Újabb két vidéki taggal bővült a Katedra nyelviskola hálózata, szeptembertől már Kaposváron és Vecsésen is elérhetőek a cég szolgáltatásai. Nagy Zoltán, a Katedra igazgatója a Világgazdaságnak tett nyilatkozatában elmondta, az idei évben még további bővítés várható a fővároson kívül, mert a diákok számának növekedésére jelenleg csakis ezen a területen lehet számítani.

A tavalyi évben mintegy 15 ezer hallgatója volt a nyelviskolának a fővárosban, ez a szám az idei év első félévének eredményei alapján várhatóan nem fog növekedni. Ezzel szemben vidéken csak az elmúlt hat hónapban többen vették igénybe a Katedra szolgáltatásait, mint tavaly összesen.

A becslést nehezíti, hogy a roham általában szeptemberben indul meg, a nyelviskolák az év ezen időszakában bonyolítják forgalmuk 40 százalékát. Az árbevétel több mint felét adják a lakossági tanfolyamok, két-harmadát a vállalati és állami szegmens, illetve 10 százalékát az utaztató nyelvtanfolyamok köre.


Továbbra is az angol a legnépszerűbb nyelv, az állami szektorban történt tömeges elbocsátások pedig jelentősen megnövelték az érdeklődést a napi négyórás intenzív tanfolyamok iránt. Ezen a területen további növekedést várnak.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 16. 09:18
A HOLD Minutes e heti részében Pekár Dávid szenior portfóliókezelő beszél arról, mit hozhat  az...
ChikansPlanet  |  2026. január 16. 08:00
A tengeri hőhullámok idején a bohóchalak ideiglenesen összezsugorodnak, hogy csökkentsék energiaigén...
KonyhaKontrolling  |  2026. január 16. 07:45
Az egyik nagy döntéshozatali nehézség, a túlélési torzítás, már többször szerepet kapott a blogon is...
MEDIA1  |  2026. január 15. 20:13
A TV2 Tények Plusz műsorának Facebook-oldalára posztolták ki, hová kell tenni az X-et.
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 16. 10:31