35 °C Budapest

Kocsit lakásból - lassan a testtel!

Pénzcentrum
2007. július 10. 10:00

Egyre többen vásárolnak kocsit szabad felhasználású jelzáloghitelből, ami nem is csoda, hiszen így jóval költséghatékonyabb lehet esetenként a beruházás - olvasható a Világgazdaságban.

Ezt a tendenciát igazolják a statisztikák is, a devizaalapú szabad felhasználású jelzáloghitelek állománya az elmúlt év alatt többszörösére emelkedett, bár arról sem szabad megfeledkezni, hogy ebből nem mutatható ki, hogy pontosan mekkora részt fordítottak gépkocsi-vásárlásra.

A lízingcégek izgulhatnak, ugyanis a Magyar Lízingszövetség adatai szerint 2006 utolsó negyedévében a kishaszon-gépjármű finanszírozás 11 százalékos csökkenést mutat az előző év azonos időszakához képest. A gépjármű-finanszírozás összege a szövetség adatai szerint 650 milliárd forintot tett ki 2006-ban, a teljes lízingpiacon belüli részarány is csökkent, 62 százalékra.

Nem csoda, hogy a hitelek lesznek egyre népszerűbbek, hiszen egyre több helyen ütközünk a bankok akciós ajánlataiba. Még úgy is jobban járhat a vásárló egy szabad felhasználású hitellel, ha azt is figyelembe vesszük, hogy az akciók nagy része csak féléves kamatperiódusra vonatkozik.

A kamatok mérlegelése mellett természetesen nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy a jelzáloghitelek milyen kockázatokkal járnak. Az utóbbi évek során emelkedett a problémás hitelek állománya, s ezeknél nem mindegy, mi a fedezet.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. augusztus 11. 13:25
Nyereségessé vált az RTL Group streamingüzletága 2026 első felében, miközben a lineáris televíziós r...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 11. 11:01
A minimálnyugdíj 2008 óta 28 500 forint, az új kormány pedig ennek a négyszerezését, 120 ezer forint...
Holdblog  |  2026. augusztus 10. 11:25
HOLD After Hours Balásy Zsolttal és Pekár Dáviddal Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD Af...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 7. 08:00
A városi hőségnek évente 350 ezren esnek áldozatául. Két friss kutatás egybehangzó eredménye szerint...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 11. kedd
Zsuzsanna, Tiborc, Lilian
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. augusztus 11. 15:28