A bankok rémálma lenne...a kormány ezt akarja?

Pénzcentrum
2006. október 4. 11:00

A számlanyitás ugyan viszonylag gyorsan és zökkenőmentesen megy ma a hazai bankoknál, a számla felmondás azonban rendkívül körülményes feladat. A kormány által a lakossági bankszolgáltatások vizsgálatára létrehozott bizottság előzetes munkaanyagában a vizsgálati prioritások között előkelő helyet foglal el, hogy a bankváltás költségei, illetve a járulékos akadályok korlátozzák-e az ügyfelek mobilitását és szabad bankválasztási gyakorlatát - írja a Napi.

A szakemberek abban általában egyetértenek, hogy a lakossági ügyfeleknek nem indokolt több számlát fenntartani. A problémára számlaszám-hordozhatóság jelenthetne megoldást, ez azonban nem olyan könnyen megvalósítható, mint a mobilcégek esetében, a számlaszám ugyanis több információt hordoz, mint egy telefonszám. (Az első három számjegy a bank azonosítására szolgál.)

Szakértők szerint ugyanakkor a bankközi elszámolást bonyolító Giro Rt. tulajdonképpen azonnal létre tudna hozni egy számlaátirányítási rendszert, mely nem járna költséggel, így az ügyfélnek sem kellene a szolgáltatásért fizetnie.

A bankok így igazi versenyhelyzetbe kerülnének, ehhez azonban egyelőre csak a technikai feltételek adottak, a jogszabályi háttér még hiányzik.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 25. 18:10
Az RTL szerint nem igaz, hogy megszűnik a Heti Hetes: a műsor csupán átmeneti szünetre megy, majd mé...
Összkép  |  2026. szeptember 25. 18:03
Amerika és Irán háborújának van egy titkos mellékfrontja a digitális térben, ami a pénzről szól. Nem...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 25. 12:13
Gyakori igény, hogy valaki a meglévő ingatlanját szeretné lecserélni egy újabb, nagyobbra, amely az...
Holdblog  |  2026. szeptember 25. 09:56
Költsenek többet, tegyenek félre kevesebbet, vállaljanak több gyermeket - a kínai gazdaság gondjaira...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 25. péntek
Eufrozina, Kende
39. hét
Szeptember 25.
Kutatók éjszakája
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?