A TOP10 augusztusi kvíz listájára 2026-ban főként irodalmi és történelmi kvízek kerültek, de akadt köztük Budapestről, római számokról szóló kvíz és vaktérkép is.
Xantus Barbara is Pécsre igazolt, jön a Pillangókisasszony és a Drakula: nem unatkozunk az új évadban
Xantus Barbara is Pécsre szerződött, nemzetközi szereposztású opera és különleges új bemutatók is érkeznek: izgalmas évaddal készül a 131 éves Pécsi Nemzeti Színház.
Új évadra készül a Pécsi Nemzeti Színház: a 2026/27-es szezonban összesen 13 új produkcióval várják a közönséget. A repertoárban opera, operett, balett, dráma, tragikomédia, vígjáték és gyermekeknek szóló előadás is helyet kap. A teátrum májusban már bejelentette a teljes évadtervet, augusztus 25-én pedig az évadnyitón az új társulati tagokat és a szezon további részleteit is bemutatták - írta a Pécsaktuál.
Négy új színművész érkezik Pécsre
A következő évadtól négy új színművésszel bővül a társulat: Xantus Barbara, Bartus Berci, Bayer Fruzsina és Stauróczky Éva csatlakozik a Pécsi Nemzeti Színházhoz. A színház szerint a fiatal művészek számára fontos lehetőség, hogy Pécsen többféle műfajban is kipróbálhassák magukat.
Xantus Barbara számára egyébként nem teljesen új a pécsi közeg: a színésznő korábban már több színpadi produkcióban szerepelt, a 2026/27-es évadtól azonban már a Pécsi Nemzeti Színház társulatának tagjaként láthatja a közönség. Az új évad egyik fontos szereplője lesz Győrfi István operaénekes is, aki társulati tagságának 35. évében megkapta a Pécsi Nemzeti Színház Örökös tagja címet.
Meseoperával nyitják a nagyszínházi évadot
A nagyszínpadon elsőként Tóth Péter Árgyélus királyfi című daljátékát mutatják be szeptember 6-án. A magyar népmese alapján készült produkció gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szól, és a pécsi színház különlegessége, hogy ezúttal a gyerekek a nagyszínpadon találkozhatnak az operával. A történetben Pomedória és Zordánia mesebeli birodalma, tündérek, boszorkányok, aranyalmák és természetesen a szerelem is fontos szerepet kap. A rendező Nina Kleflin, a díszletet Horesnyi Balázs, a jelmezeket Vanja Ciraj jegyzi.
A családoknak külön is kedvez a színház: a 2026/27-es családi bérletben az Árgyélus királyfi mellett A Pál utcai fiúk és a Fehérlófia szerepel.
Puccini-operával és nemzetközi szereposztással is készülnek
Az opera kedvelőire is komoly program vár. A tavalyi Bánk bán után a következő évadban két nagyszínházi operaprodukciót terveznek.
Puccini Pillangókisasszonya eredeti nyelven kerül színpadra, nemzetközi szereposztással. A címszerepet egy fiatal koreai énekesnő, Pinkerton szerepét pedig egy kínai tenor alakítja, a történetet pedig magyar felirattal követheti a közönség.
Az évad első nagyszínházi bemutatói között szerepel továbbá Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darabja, amelyet szeptember 19-én mutatnak be. A szereposztásban az új társulati tagok közül Xantus Barbara és Bayer Fruzsina is feltűnik.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Vígjátékok és klasszikusok is jönnek
A nagyszínházi repertoárban a zenés és prózai művek mellett olyan közönségkedvencek is helyet kapnak, mint A Pál utcai fiúk, valamint több klasszikus és kortárs darab.
A Kamaraszínházban többek között a Páratlan páros, a Jövőre veled itt, Werner Schwab Elnöknő című műve és Az eastwicki boszorkányok szerepel a tervek között. A legkisebbeket az Arany László meséje alapján készülő Fehérlófia várja, míg a kísérletezőbb vonalat a Randi bár című új produkció képviseli.
A Pécsi Balett továbbra is stratégiai partnerként vesz részt a színház munkájában, így a táncművészet kedvelői számára is készülnek új produkcióval.
Több mint százezer nézőt vártak az előző évadban
A társulati évadnyitón Lipics Zsolt igazgató az előző időszak eredményeit is értékelte. Elmondása szerint több mint százezer néző váltott jegyet a színház előadásaira, miközben a repertoár összeállításánál továbbra is arra törekednek, hogy a gyerekektől az idősebb korosztályig mindenki találjon magának megfelelő produkciót.
A teátrum épületében közben kisebb fejlesztések is zajlanak. A karzatra vezető lépcsősor például új szőnyegezést kapott mintegy 200 négyzetméteren, a színház vezetése pedig hosszabb távon egy átfogóbb rekonstrukcióban is gondolkodik.
A 2026/27-es évad tehát nemcsak új darabokat, hanem új arcokat is hoz Pécsre: Xantus Barbara mellett három frissen végzett színművész erősíti a társulatot, miközben a színház a gyerekektől az opera- és balettrajongókon át a vígjátékok kedvelőiig széles közönséget próbál megszólítani.
3 éve még megszüntették, most visszatérhet a vonatközlekedés: ezt sokan várták a vidéki nagyvárosban
Három év után ismét vonattal lehet közlekedni Miskolc és Tiszaújváros között: szeptember 1-jétől újraindul a személyszállítás a 89-es vasútvonalon.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







