Az extrém alacsony dunai vízállás miatt jelentős fennakadások alakultak ki a hajózásban, így a nemzetközi szállodahajók nem tudnak eljutni Budapestre
Hoppá, ingyenes gasztrobuli közeleg: harcsás töltött káposztával és különleges programokkal várnak
Június 13-án Békés-Dánfokon rendezik meg VII. Békés Vármegyei Vadász- és Horgásznapot - közölték a szervezők pénteken a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Nemes Attila, a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége ügyvezetője elmondta, szervezetük fő célja továbbra is a halas gasztronómiai ételek népszerűsítése, az ingyenes rendezvényre kilátogatókat sült hallal, tradicionális körösi és rábai halászlével, halas tortillával, valamint harcsából készült töltött káposztával kóstoltatják.
Emellett megszervezik a hagyományos, 10. Körösvölgyi halászlé- és halkészítő versenyt, amelyen a tiszai-, a dunai- és egyéb hallé, valamint egyéb halas ételek mellett egy új kategóriát, a haltálak kategóriáját is bevezetik. Kapcsolódó programként látvány haltelepítést, valamint gyerekeknek horgászbemutatót is szerveznek. Boros Ferenc, a Békés Vármegyei Vadász Szövetség titkára kifejtette, részükről hagyományosan az éves seregszemlés kitüntetések átadásával, valamint az ifjú- és új vadászok avatásával kezdődik a vadásznap. Ők is szerveznek főzőversenyt, vadpörköltet és egyéb vadételeket lehet készíteni, amely egy lövészversennyel párosul.
A két szervezet közösen készít egy természetfotókból összeállított kiállítást is, amelyen Molnár Péter és Szigeti Edit képei lesznek láthatók. A vadászok solymászbemutatóval és agárfuttatással is készülnek, valamint olyan kutyás feladatokat mutatnak be, amelyek a mezei és a vízi munkákkal kapcsolatosak.
Boros Ferenc elmondta, szeretnének a kisebbek felé is jobban nyitni, ezért meghívták Gombos Zoltánt, a fiatalok körében igen népszerű Vadkaland podcast készítőjét egy közönségtalálkozóra; lesz vadászati múzeumi foglalkoztató sátor; vetélkedő és a szituációs lézeres lövészetet is ki lehet próbálni. Bak Ádám, a helyszínt biztosító Békés Turisztikai és Szolgáltató Kft. ügyvezetője elmondta, az estét hagyományosan egy zenés-táncos mulatsággal zárják a vízpart melletti sátorban.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Kálmán Tibor, Békés polgármestere nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy sorozatban harmadszor Dánfokra esett a szervezők választása. A két szakmai szervezetet Békés vármegye turisztikája és a környezettudatosság szempontjából is fontos képviselőjének nevezte.
Most dőlhet el, mennyi dió marad őszre: megjelent a hazai kertek rettegett kártevője - így védekezz!
Aki diófát nevel, mostanában jobban teszi, ha gyakrabban néz fel a lombkoronába. Megkezdődött ugyanis a dióburok-fúrólégy rajzása, és most dőlhet el, mennyi dió marad őszre.
Lebontanák a balatoni retro vasútállomást: tiltakoznak a helyiek, szerintük menthető lenne az épület
A balatonakarattyai civilek nem támogatják a vasútállomás jelenlegi épületének elbontását.







