Szélerőműpark vagy szélerőműpark panorámaképe, magas szélturbinákkal a villamos energia előállítására, másolási területtel. Zöld energia koncepció.

Hatalmas, 130 méteres szélturbinák épülhetnek a magyar falu határában: most a helyieken a sor

2026. július 24. 09:45 2 perc

Egyelőre még semmi sem biztos, de ha minden a tervek szerint alakul, több, egyenként mintegy 7 megawattos szélturbina jelenhet meg Sorkifalud külterületén. A legmagasabb építmények 130 méteresek lennének, a beruházásról pedig most a helyieket is megkérdezték.

Nem mindennapi látvány rajzolódhat ki néhány év múlva a Vas megyei Sorkifalud határában: szélerőművek telepítésének lehetőségét vizsgálja egy beruházó a település külterületén. A projekt azonban még nagyon korai szakaszban van, egyelőre azt sem lehet tudni, hogy pontosan hol, hány turbina épülhetne, vagy egyáltalán megvalósul-e a beruházás. A tervekről július 22-én lakossági fórumot tartottak, ahol a helyiek kérdezhettek is - írta a Vaol.hu.

Az Electron Holding Zrt. korábban azzal kereste meg az önkormányzatot, hogy egy várhatóan kiírandó országos pályázat keretében szélerőműveket telepítene a település külterületén. Egyelőre azonban még az sem biztos, hogy a térségben lesz lehetőség új szélerőművi kapacitások hálózati csatlakoztatására, így konkrét helyszínekről és a turbinák pontos számáról sem lehet beszélni. A tervek szerint háromlapátos, egyenként körülbelül 7 megawatt teljesítményű szélturbinák épülhetnének. A tornyok 115–130 méter magasak lennének, a lapátok pedig mintegy 80 méteresek. A turbinákat a lakóterületektől legalább 700 méterre kellene elhelyezni, a megtermelt áramot pedig föld alatti kábeleken vezetnék el.

A beruházás jelenleg nem férne bele a település helyi építési szabályzatába, ezért annak módosítására is szükség lenne. Emellett számos környezetvédelmi, természetvédelmi, földhivatali és egyéb vizsgálatot kellene elvégezni. A pontos helyszínek kijelölése előtt a madarak vonulási útvonalait és a terület élővilágát is vizsgálni kell.

A fórumon a lakók többek között a zajról, az árnyékhatásról, a tájkép megváltozásáról és a turbinák későbbi leszereléséről kérdeztek. Volt, aki aggódik a hatalmas építmények látványa miatt, más szerint azonban a szélerőművek akár turisztikai érdekességet is jelenthetnének. A beruházás a településnek iparűzésiadó-bevételt, a földtulajdonosoknak pedig hosszabb távú bérleti díjat jelenthetne. Az önkormányzat ugyanakkor hangsúlyozta: ha a helyiek jelentős része ellenzi a projektet, akkor már az előkészítés elején leállhat a folyamat.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A lakossági vélemények összegzése után dőlhet el, hogy az önkormányzat támogatja-e a szükséges szabályozási módosításokat. Ha minden engedélyezési és előkészítési lépés sikerrel jár, a beruházás legkorábban három-öt év múlva valósulhatna meg - írták.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?