A Tisza rendkívül alacsony vízállása miatt korábban rejtőző csontok kerültek felszínre a Közép-Tisza vidékén. A sötét színű, robusztus ősmaradványokat egy biológus és természetfotós fedezte fel.
Most dőlhet el, mennyi dió marad őszre: megjelent a hazai kertek rettegett kártevője - így védekezz!
Most dőlhet el, mennyi egészséges dió marad őszre: megkezdődött a rettegett dióburok-fúrólégy rajzása. A kártevő ellen a megfelelő időzítés sokat számít, de az sem mindegy, mi történik a fáról lehullott, fertőzött diókkal. Zalában már figyelik a rajzást, egyelőre kevés rovart fognak a csapdák, de a következő hetek időjárása még sok mindent megváltoztathat.
Aki diófát nevel, mostanában jobban teszi, ha gyakrabban néz fel a lombkoronába. Megkezdődött ugyanis a dióburok-fúrólégy rajzása, és most dőlhet el, mennyi dió marad őszre. A kártevő a dió zöld burkát támadja meg, a fertőzött termések pedig gyakran megfeketednek, idő előtt lehullanak, a dióbél pedig slyosan károsodhat is.
A nyugati dióburok-fúrólégy (Rhagoletis completa) Észak-Amerikából származik, és 2012-ben jelent meg először Magyarországon. Lárvái a dió zöld termésburkában fejlődnek, erős fertőzés esetén pedig a termés jelentős része is tönkremehet. A védekezésben ezért fontos szerepe van annak, hogy időben észleljük a kártevő megjelenését. A rovar jelenlétére a zöld burkon látható apró szúrásnyomok is utalhatnak. Ezek a sérülések a fertőzéseknek is utat nyithatnak, a károsodott dió pedig idő előtt lehullhat. Ilyenkor a zöld burok gyakran rátapad a kemény héjra, elszíneződik, és akár meg is penészedhet.
Most különösen fontos a megfelelő időzítés
A nyugati dióburok-fúrólégynek évente egy nemzedéke fejlődik. A kifejlett egyedek nyáron jelennek meg, és jellemzően júliustól szeptemberig rajzanak. A nőstények a dió zöld burkába rakják petéiket, a kikelő lárvák pedig ott táplálkoznak.
A rajzás követésére a szakemberek sárga ragacslapokat, illetve illatcsalétekkel kiegészített csapdákat is használhatnak. Ezek segítségével megfigyelhető, mikor jelennek meg a kifejlett egyedek, és hogyan alakul a rajzás erőssége. Ez azért fontos, mert a védekezés eredményességében sok múlik azon, hogy a megfelelő időben történjen.
@szebenyipeter ♬ Sunny Day - Ted Fresco
A baki Kránicz Dió családi gazdaságban is figyelik a rajzást
A Zala megyei Baki Kránicz Dió családi gazdaságban is figyelik a dióburok-fúrólégy rajzását. Kránicz Tamás biogazdálkodó szerint a biotermesztők helyzete nehezebb, mert a hagyományos rovarölő szerek nem használhatók.
Mivel biotermesztést folytatunk, meg van kötve a kezünk. A hagyományos rovarölő szereket nem használhatjuk, csak néhány biológiai készítményt, például kálium-szappanos vagy narancsolaj-tartalmú szereket
– mondta a Zaolnak.
A gazdaságban már kihelyezték a sárga ragacslapokat, amelyekkel folyamatosan figyelik, mikor és milyen számban jelenik meg a kártevő. Kránicz Tamás szerint egyelőre kevés rovar került a csapdákra, ezért úgy látja, kissé késhet a rajzás.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A következő hetek időjárása is sokat számíthat
A zalai gazdálkodó szerint egyelőre még korai lenne megjósolni, milyen erős lesz az idei fertőzés. Reméli azonban, hogy a tavalyinál kedvezőbb szezon következik:
Én bízom benne, hogy egy kicsit kisebb lesz a fertőzés. A nagyon magas, csaknem 40 fokos hőség nem kedvez a lárváknak, és talán a téli mínusz 20 fok körüli hideg is ritkíthatta az állományt. A csapadékos időjárás viszont segíti a kártevőt
– mondta, hozzátéve, ha újra tartós meleg érkezik, még kedvezőbben is alakulhat a helyzet.
Azt, hogy az idei évben mekkora károkat okoz majd a dióburok-fúrólégy, egyelőre tehát nem lehet biztosan megjósolni. A következő hetek időjárása és a rajzás alakulása azonban döntő lehet abban, mennyi egészséges dió marad a fákon őszig.
A házikertekben sem érdemes tétlenül várni
A kártevő a házikertekben is komoly problémát okozhat. Egyetlen diófa kezelése önmagában nem feltétlenül jelent teljes védelmet, hiszen a környező kertekből újabb egyedek érkezhetnek. A fertőzött, lehullott diók rendszeres összegyűjtése és megsemmisítése szintén fontos lehet. Ezzel csökkenthető annak az esélye, hogy a kártevő fejlődési alakjai a talajba kerüljenek, és a következő évben újra megjelenjenek.
A megfeketedett zöld burok ugyanakkor nem feltétlenül jelenti azt, hogy a dióbél is tönkrement: egyes esetekben a termés belseje még fogyasztható maradhat. A dióburok-fúrólégy elleni védekezés azonban így is komoly kihívás, hiszen a kártevő Magyarországon már széles körben elterjedt, és erős fertőzés esetén jelentős terméskiesést okozhat. A következő hetekben ezért a diófák tulajdonosainak érdemes figyelniük a rajzás jeleit, és időben megtenniük a helyben és a termesztési módjuk mellett alkalmazható védekezési lépéseket.
Lebontanák a balatoni retro vasútállomást: tiltakoznak a helyiek, szerintük menthető lenne az épület
A balatonakarattyai civilek nem támogatják a vasútállomás jelenlegi épületének elbontását.







