Karalábé: kis kultúra, nagy lehetőség. Tökéletes belőle a krémleves, ízesebbé teszi a húslevest, lehet tölteni, de akár nyersen is ropogtathatjuk.
Rémálom lett a pecázásból: felborult egy csónak, újra kellett éleszteni az egyik dunai horgászt + Fotók
Felborult egy csónak a Ráckevei-Duna-ág dömsödi szakaszán, egy ember a víz alá került. A bajba jutott férfit a helyszínen sikeresen újraélesztették, mindkét érintettet kórházba szállították.
A Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség (RDHSZ) Facebbokon tette közzé, hogy március 20-án este érkezett a riasztás a halőri szolgálathoz egy felborult csónakról a Ráckevei-Duna-ág dömsödi szakaszáról. A járőrök a folyó közepén találták meg a fejjel lefelé sodródó, majdnem elsüllyedt vízi járművet.
A kisebb szolgálati hajó nem tudta önállóan partközelbe vontatni a csónakot, ezért egy nagyobb teljesítményű őrhajót is riasztottak. Végül sikerült a vízből kiemelt járművet a parthoz húzni, ahol a dömsödi polgárőrök segítettek a stég mellé rögzíteni, majd átadták a rendőrségnek.
A mentés közben kiderült, hogy két ember tartózkodott a csónakban. A Ráckevei Önkormányzati Tűzoltóság tájékoztatása szerint egyikük a víz alá merült, társának azonban sikerült kimentenie. Az újraélesztést a helyszínen tartózkodó civilek kezdték meg, amely végül sikeresnek bizonyult.
A helyszínre több mentőegység is érkezett, és átvették a sérültek ellátását. Időközben az a személy is rosszul lett, aki a mentést végezte, így őt is kezelni kellett. Az egyik érintettet súlyos, a másikat könnyebb sérülésekkel szállították kórházba.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







