Oldószeres szennyezés került a talajba az iváncsai akkumulátorgyár területén, a község polgármestere azonnal elrendelte a helyi kutak vizének bevizsgálását.
Szomorú látvány a Balatonnál: lezárták a híres gyógyforrást – most kiderült, mi lehet a legendás hely sorsa
Balatonfüred egyik ikonikus jelképe, a Kossuth Lajos-forrás múlt héten lezárásra került, a kifolyóknál „Nem ivóvíz” feliratú táblák figyelmeztetik az érdeklődőket. A több mint kétszáz éve működő forrásház közelében a víz jelenleg csak gyengén csordogál.
Ahogy arról korábban a HelloVidék is beszámolt, a Gyógy téren található Kossuth Lajos-forrás lépcsőit lezárták, a kifolyóknál pedig „Nem ivóvíz” feliratú táblák figyelmeztetik a látogatókat. A jó hír azonban az, hogy a füredi savanyúvízforrások nem maradnak hosszú távon elhanyagolva.
Balatonfüred önkormányzata mintegy kétmilliárd forintos zöld-kék infrastruktúra fejlesztési pályázatot nyújtott be, amelynek célja a Kossuth-, a Berzsenyi- és a Szekér Ernő-forrás környezetének megújítása. A tervek szerint nemcsak a források környezetét újítanák fel, hanem a város több pontján is jelentős zöldinfrastruktúra-fejlesztések valósulhatnak meg - írta a Veol.hu.
A pályázat keretében a következő intézkedések várhatók:
- Savanyúvízforrások környezetének rendezése – zöldfelület- és élőhelyfejlesztés, valamint a természetes vízbeszivárgást segítő megoldások kialakítása a vízbázis hosszú távú védelme érdekében.
- Kiserdő megújítása – a történeti kert vízháztartásának stabilizálása, az idős faállomány vízellátásának javítása.
- Kéki- és Koloska-patak fejlesztése – természetközeli mederkialakítás és vizes élőhelyek létrehozása.
- Tamás- és Péter-hegy rendezése – esőkertek, vízvisszatartó sávok és fásítás a domboldalakon.
- Belvárosi zöldítések – utcák és parkolók fásítása, vízáteresztő burkolatok kialakítása.
- Miyawaki-minierdők telepítése – sűrűn ültetett erdősávok a városi mikroklíma javítására.
A fejlesztések célja nemcsak a látvány és a turizmus élményének növelése, hanem a természetes vízbázis védelme és a városi zöldfelületek hosszú távú fenntarthatóságának biztosítása is. A pályázat sorsa jelenleg még nem dőlt el, de egy sikeres támogatás esetén Balatonfüred történelmi és természeti öröksége egyszerre újulhat meg.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Érdekesség, hogy a savanyúvízforrásoknál nem most történt először korlátozás. 2022-ben már figyelmeztető táblákat helyeztek ki a Kossuth-forrásnál, és közegészségügyi okokból a napi egy liter fogyasztás fölötti mennyiséget nem javasolták. Akkoriban a vízhozam csökkenése és az összetétel változásai okozták a korlátozást.
Most, a lezárással és a tervezett fejlesztésekkel újabb lépés történik a füredi savanyúvíz megóvása felé. A város zöldinfrastruktúra-projektjei remélhetőleg nemcsak a természetes forrásokat, hanem a városi környezet minőségét is hosszú távon javítják.
Különleges akcióval indítja az évet a vidéki színház: bárki ingyen bérletet nyerhet, ha ezt megteszi
Nyílt nappal és a Veszprém Vármegyei Ifjúsági Fesztivállal indul az évad a Veszprémi Petőfi Színházban, amely szeptemberben Budapesten is bemutatja Esélyegyenlőségi Programját
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







