A Holt-Körösnél megindulhat a vízpótlás, miután kiépült a szivattyús rendszer. Mintegy 300 ezer köbméter vízzel mentenék a drasztikusan apadó, kiszáradással fenyegetett holtágat.
Szokatlanul nagy mennyiségű, sérült szájú halat emeltek ki a népszerű hajdúsági horgásztóból. Az üzemeltetők szerint a probléma hátterében elsősorban a nem megfelelő horgászati és halfogási gyakorlat áll, ezért most szigorításokat vezettek be.
A Gyékényes Horgásztó üzemeltetői a közösségi oldalukon számoltak be arról, hogy legutóbb mintegy 18 mázsa, vagyis közel 1,8 tonna halat kellett kiemelniük az úgynevezett Élménytóból, mert az állatok száján súlyos sérülések voltak. A halakat a tó egy másik részébe, a 2-es tóba helyezték át, ahol nyugodtabb körülmények között regenerálódhatnak. Az üzemeltetők szerint a mennyiség riasztóan nagy, és azt jelzi, hogy a korábbi figyelmeztetések ellenére sok horgász még mindig nem megfelelően kezeli a kifogott halakat.
„Talán drámai címe ennek a posztnak, de sajnos valós és aktuális, hogy erről beszéljünk” – írták bejegyzésükben. Hozzátették: bár az elmúlt években is igyekeztek felhívni a figyelmet a kíméletes bánásmódra, az eset azt mutatja, hogy ez önmagában nem volt elég.
Szigorítanak a szabályokon
A sérülések miatt a tó kezelői szigorúbb ellenőrzést és szabályokat vezetnek be. Első lépésként egy tapasztalt sporthorgászt és halőrt kértek fel arra, hogy videóban ismertesse a legfontosabb előírásokat és a helyes halfogási, illetve halfogás utáni kezelési módszereket. A videóban több tiltás és figyelmeztetés is elhangzik – az üzemeltetők szerint azonban most már szükség van a határozott fellépésre. Aki ugyanis megszegi a szabályokat, azonnali és végleges kitiltásra számíthat a horgásztóról.
Mi okozza a sérüléseket?
A horgásztavaknál gyakran előfordul, hogy a halak szája megsérül a nem megfelelő horoghasználat, a durva kifogási technika vagy a halakkal való helytelen bánásmód miatt. Ha a horgászok nem használnak megfelelő eszközöket – például pontymatracot, horogszabadítót vagy fertőtlenítőt –, a sérülések súlyosbodhatnak, és akár a hal pusztulásához is vezethetnek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A tó kezelői szerint a most kiemelt mennyiség már olyan mértékű probléma, amely indokolja a szigorúbb szabályozást. Céljuk, hogy megőrizzék a halállomány egészségét, és a jövőben elkerüljék a hasonló eseteket.
Megérkezett az új sztár Veszprémbe: hónapokon át szervezték a gigantikus jövevény költözését + Videó
Új lakóval bővült a Veszprémi Állatkert: megérkezett Samu, az ötéves ázsiai elefánt bika, aki a Fővárosi Állat- és Növénykert gondozásából költözött át új otthonába.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








