Új turisztikai mentőövet dobna a látogatóknak Parajd: a tavalyi bányakatasztrófa után most ingyenes fürdőbelépőkkel próbálják újra fellendíteni a település idegenforgalmát.
Kigyulladt a berek Fonyódnál, és az erős szél miatt a tűz gyorsan terjedt – a fényét a Balaton északi partján is látni lehetett. Az érintett területről még késő este is érkeztek felvételek, a webkamerák pedig rögzítették a hatalmas tűz látványát.
Vasárnap este 20 óra után Fonyód közelében kigyulladt a nádas (berek), és az erős szél miatt a lángok gyorsan terjedtek a környéken. A tűz gyorsan továbbterjedt a nagy szélben, és hamarosan akkorára nőtt, hogy a Balaton északi partjáról, valamint Keszthelyről is látszott. A felcsapó lángokat és a tüzet több webkamera is rögzítette. Az égő berekhez a tűzoltókat is riasztották - írja az Időkép.
Egyelőre nincsenek hivatalos információk az okozáról, a károk mértékéről vagy esetleges sérültekről, a helyszínen dolgozó szervek tájékoztatását várjuk.
Hasonló balatoni berektüzek korábban is előfordultak (például tavaly áprilisban nádas égett több hektáron Fonyód és Buzsák között), de az aktuális eset nagysága és erőssége az eddigi beszámolók alapján ennél jóval nagyobb lehet.
Nem hitt a szemének a horgász: furcsa hal akadt horogra a Dunában, a szakértők is meglepődtek + Fotó
Különös zsákmányt fogott egy horgász a Duna szentendrei szakaszán: a hal első ránézésre sem illett egyetlen ismert fajhoz sem. A szakértők vizsgálata végül megerősítette a...
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








