Hét balatoni vasútállomás újul meg: három régi épületet is elbontanak, mutatjuk, hol lesznek nagy változások!
Vadiúj bakancslistás élmény a Balatonnál: különleges pálos zarándokutak készültek Szemesen
2026 januárjától két új tematikus útvonalon is végigjárható lesz Balatonszemesen a pálos örökség: a településen elkészült a pálos tematikus zarándok- és túraút, amely a Pálos Utak hálózatának részévé válik. Az ünnepélyes átadást január 20-án tartják.
A közel egy évig tartó előkészítési és tervezési szakasz után megvalósuló projekt két különálló, de egymáshoz kapcsolódó útvonalat foglal magában. A hosszabb, mintegy 15 kilométeres Lélek útja Balatonszemes Fő utcájáról, a Páduai Szent Antal-templomtól indul, és több állomáson keresztül vezeti végig a látogatókat a Barátok erdején, az egykori Mindszent pálos kolostor helyszínén, a Tündérvölgyön és a Mészkemence-tetőn át, majd a szőlőhegy érintésével tér vissza a településre - írta a Magyar Kurír.
Az útvonalon összesen tizenkét állomást alakítottak ki, ahol QR-kódok segítségével érhetők el lelki és ismeretterjesztő tartalmak, köztük a település történetéhez és hagyományaihoz kapcsolódó anyagok is.
A rövidebb, Lángok útja a korábbi években létrehozott tanösvény nyomvonalára épül, de új, elsősorban családoknak és gyermekeknek szóló tartalommal egészül ki. A két, egyenként két kilométeres szakaszból álló út a Széchenyi utca déli végénél található erdőszéli parkolótól indul.
A fejlesztés több szereplő együttműködésével valósult meg: a projektet a Magyar Pálos Rend mellett Balatonszemes önkormányzata, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, a SEFAG Zrt., a Balatonszemesi Pálos Örökség Alapítvány, valamint állami és civil partnerek is támogatták.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A szervezők szerint a tematikus út nemcsak vallási zarándoklatként, hanem természetjáró útvonalként is funkcionál, figyelembe véve a természetvédelmi szempontokat, és egyszerre szólítja meg a hitéleti, kulturális és turisztikai érdeklődőket.
Lassan tényleg jöhet a Balaton átfutás? Űrbéli tájjá változott a népszerű település strandja + Videó
Egészen szürreális látványt mutat a Balaton Fonyódnál: a tó egyes részein már szinte teljesen kiszáradt mederszakaszok kerültek elő.
Megszereztük a legízesebb magyaros töltött paprika receptjét: egészen más kerül bele, mint gondolnád
A töltött paprika az egyik legegyszerűbb, mégis szerethető magyaros fogásunk: nem kell túlfűszerezni, a titka inkább a jó alapanyagokban és az eltalált arányokban rejlik.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.







