Nem mindennapi ingatlan került piacra Hevesben: egy vasútállomást kínálnak eladásra, amely később postaként is működött. De a részletek között azért akad néhány komoly megkötés is.
Különleges látványban lehetett részük a kőszegi és zsira környéki lakosoknak: a hétvégén két zerge jelent meg a magyar–osztrák határ közelében. A faj védett, legutóbb több mint négy évtizede látták errefelé.
A napokban Győr-Moson-Sopron és Vas vármegye határán, a Répce folyó melletti Zsira térségében figyeltek meg két zergét. A település Kőszegről mindössze 17 kilométerre található, az államhatár pedig nagyjából 200 méterre húzódik.
Istvander Zoltán, a Sopronhorpácsi Nimród Vadásztársaság hivatásos vadásza szerint barátja hívta fel a figyelmét a különös látványra: a búzatáblán két, első ránézésre „feketének tűnő őzet” vett észre. A távcsővel végzett közelebbi vizsgálat után már egyértelmű volt, hogy valóban zergékről van szó - írta az agrojager.hu.
Védett faj, ritka látogatás
A zerge védett faj, eszmei értéke 10 000 forint, Magyarországon 1993 óta áll védelem alatt. A mostani megfigyelés különösen ritka, hiszen a környéken több mint 40 éve nem láttak zergét. Az első hó érkezésével tűntek fel a két állat, a hír pedig gyorsan elterjedt. Szerencsés helyiek, köztük Horváth Zsolt természetfotós, az elsők között készíthettek róluk fényképeket.
A legközelebbi stabil zergepopuláció Ausztriában található, az államhatártól légvonalban mintegy 40 kilométerre. Hogy a két példány miért indult el Magyarország felé, nem ismert, de másnap hajnalban visszatértek Ausztria irányába.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A zergék párzási időszaka november közepétől december közepéig tart
Ebben az időszakban a hímek a nőstényekért és területért küzdenek, a domináns bak elkergeti a gyengébbeket. A nőstények és a gidák ilyenkor kisebb csapatokat alkotnak, míg a fiatal, territoriummal nem rendelkező hímek nagyobb távolságokat is bejárhatnak a szaporodási ösztönük vezérelte.
A zergékre számos veszély leselkedik, például a természetes ragadozók – farkasok, hiúzok, szirti sasok – valamint az emberi tevékenység miatt. A ragadozók számának növekedése elvándorlásra késztetheti a populációt. Emellett a hegyi sportok térnyerése és az egyre gyakoribb emberi jelenlét is hozzájárul a zergék vándorlásához. Természetüknél fogva a faj a nyári és téli élőhelyek között is mozog: télen az alacsonyabb területekre húzódnak, ahol a hótakaró alól könnyebben találják meg a táplálékot.
Ez lehetne az igazi magyar szuperélelmiszer: alig ismerik itthon, pedig kilószám teremne a kertekben
A fél világ ezt eszi, nálunk mégis alig ismerik az egymagvú tököt – itt az ideje hát, hogy foglalkozzunk vele! Hallottatok már a chayotéról?
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







