Történelmi mélypontra, mindössze 33 centiméterre csökkent a Balaton átlagos vízállása a csütörtöki mérések alapján.
Megvan a dátum: napokon belül nyit az év legszenzációsabb vidéki fürdős fejlesztése + Videó
Néhány nap, és újra látogatható lesz a Gyulai Várfürdő egyik legrégebbi, évek óta várt részlege: a felújított Lovarda. A fürdő megerősítette, hogy november 28-án átadják a történelmi gyógymedencés épületet, amely a téli szezon egyik legnagyobb hazai fürdős fejlesztése lesz.
A Termál Online beszámolója szerint a Gyulai Várfürdő már tavasszal megkezdte a Lovarda teljes körű felújítását, amely az 1833-as átadása óta többször is funkciót váltott, de mindig a fürdő egyik legkarakteresebb épülete maradt. A fedett gyógymedencéket magában foglaló részleg modernizálása fél évig tartott, és november 28-tól újra birtokba vehetik a vendégek.
A munkálatok során megújultak a medencék, teljesen új burkolatot kapott az épület, korszerűsítették a világítást, padlófűtést építettek ki, és újdonságként a galéria is közvetlenül megközelíthető lesz a medencetérből. A fejlesztés célja az volt, hogy a Lovarda egyszerre őrizze meg patinás karakterét és feleljen meg egy modern gyógyfürdő elvárásainak.
A Lovarda megnyitása azért is fontos, mert a Várfürdő így télen is bővített szolgáltatást kínál: a szabadtéri részleg mellett ismét használható lesz fedett, meleg vizes, gyógyhatású medencetér, ami a korábbi években hiányzott.
A gyulai gyógyvíz jól ismert a fürdőzők körében: többek között ajánlott kopásos gerinc- és ízületi panaszok, nőgyógyászati gyulladások és bizonyos érrendszeri problémák kezelésére. A Lovarda újranyitása ezért nemcsak a turizmus, hanem a gyógykezelésre érkezők számára is komoly könnyebbséget jelent majd.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Termál Online megjegyzi: a fürdő időszakosan néhány szolgáltatást – többek között az egyik bejáratot és öltözőket – csak korlátozottan tud használni egy korábbi áramfejlesztési munkálat miatt, de a Lovarda átadása ettől függetlenül a tervek szerint zajlik. Abban bíznak, hogy fejlesztéssel a Gyulai Várfürdő téli kapacitása is érezhetően bővül majd, és a város egyik legfontosabb turisztikai attrakciója ismét teljes értékűen működhet a főszezonon kívül is.
Ahogy a HelloVidék korábbi cikkében írta, a Lovarda felújítására fordított beruházás költsége körülbelül 1 milliárd forint, amely a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával zajló, összesen 3,2 milliárd forintos fejlesztési program része. Az első két ütemben megújult a gyermek víziparadicsom, bővítették és átalakították a főépületet, új öltözők készültek, valamint integrálták a reumatológiai szolgáltatásokat. A második ütem a Lovarda felújítását foglalta magában, a harmadik pedig az 50 méteres versenyuszoda tartós beázásainak elhárítását. A fürdő célja, hogy az év végére teljesen kiváltsa a gázfűtést, és kizárólag a legmelegebb termálkút-vizek hőjére támaszkodjon a fűtésben és a medencetöltésben.
Figyelem, nagyot változik a balatoni vonatozás: hét állomást szabnak át, több régi épület is eltűnik
Hét balatoni vasútállomás újul meg: három régi épületet is elbontanak, mutatjuk, hol lesznek nagy változások!
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.







