A Szent Mihály-hegy lábánál olyan élménypark készül, ami a bringásoknak és a kirándulóknak is új megállóhely lehet.
Ez a gyönyörű ezüstfenyő lesz idén Magyarország karácsonyfája: a Nyírségből érkezik a Kossuth térre a 23 méteres óriás
Ibrányból érkezik a Kossuth térre Magyarország karácsonyfája idén. Az Országgyűlés Hivatala 31 felajánlásból választotta ki.
"Hagyományainkhoz híven idén is kiválasztottuk a Kossuth téren felállítandó ország karácsonyfáját" - közölte be róla az Országgyűlés Hivatala. 31 felajánlás érkezett, ezek közül 18 fa volt kellően magas (legalább 20 méter hosszú) ahhoz, hogy a helyszínen is megvizsgálják.
Az elbírálás a megfelelő magasság, az arányos forma és a kellően dús lombozat alapján történt. Ezt követően figyelembe kellett venni a biztonságos megközelíthetőséget, az elektromos vezetékek helyzetét, az emelődaru és a szállítójármű helyigényét, valamint azt is, hogy hogyan viseli el az óriási fenyőfa a kivágást, emelést, rögzítést. Végül a szállítási útvonalak mérlegelését követően született meg a döntés.
Az Ország Karácsonyfája 2025-ben Ibrány város legnagyobb fenyőfája, egy csaknem 23 méter magas ezüstfenyő lesz. A család az unokák javaslatára, tavaly szenteste határozta el, hogy az udvarukban negyven év alatt kiterebélyesedett fenyőfát felajánlják az Országgyűlés Hivatalának.
Címlapkép: Lakatos Péter, MTI/MTVA
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








