Egy közúti ellenőrzés során több mint ötszáz, illegális elektronikus cigarettának tűnő csomagot találtak a hatóságok a fővárosban.
Nem várt szigorítás jön a Balatonnál: erről jobb, ha mindenki tud, decembertől életbe is lép
Újabb egészségvédelmi és környezetbarát lépést tett Balatonfüred önkormányzata: december 1-jétől tilos lesz a dohányzás a város két közterületén, a Gyógy téren és a Kiserdőben – derül ki a település hivatalos közleményéből. A képviselő-testület döntése értelmében a tilalom nemcsak a hagyományos cigarettákra, hanem az elektromos cigarettákra és más füstmentes eszközökre is kiterjed.
A döntés célja a közterületek tisztaságának megőrzése, valamint a nemdohányzók – különösen a családok és a turisták – védelme. Az önkormányzat közleménye szerint, amit a Telex vett észre, a város egyik leglátogatottabb részéről van szó, ahol naponta több százan fordulnak meg, ezért különösen indokolt a korlátozás. „Balatonfüred gyógyhelyi rangja és a város levegőjének minősége közös értékünk. A mostani döntés ezt hivatott megőrizni” – fogalmazott a testület a rendelet indoklásában.
A tilalomra figyelmeztető táblák már a következő hetekben kikerülnek. A szabályok betartását a közterület-felügyelők ellenőrzik majd, és aki a tiltott helyen gyújt rá, akár 30 ezer forintos helyszíni bírságra is számíthat.
Nem ez az első szigorítás
Balatonfüreden az utóbbi hónapokban több hasonló döntés is született. Szeptemberben például megtiltották a dohányzást és az alkoholfogyasztást a dohányboltok tízméteres körzetében, miután több bejelentés is érkezett a környékükön kialakuló „kocsmai hangulatról”.
A városvezetés már akkor jelezte, hogy hosszabb távon más közterületeken is bevezethet hasonló korlátozásokat. A mostani döntés ennek a folyamatnak a következő lépése, és akár további helyszíneket is érinthet a jövőben. „Ha a lakosság vagy a szakmai szervezetek újabb javaslatokat tesznek, nyitottak leszünk a tilalom kiterjesztésére” – jelezték a városvezetők.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Tisztább levegő, zöldebb imázs
A balatoni települések közül Balatonfüred az elsők között vezette be a környezetvédelmi szempontból szigorúbb közterületi szabályokat. A város ezzel szeretné erősíteni a „gyógyhelyi”, zöld imázsát, és csökkenteni a cigarettacsikkekből származó hulladék mennyiségét is.
A döntés vegyes fogadtatásra talált: míg a helyiek egy része üdvözli a lépést, mások túlzónak tartják a szigorítást. A helyi vendéglátósok szerint a tilalom várhatóan nem befolyásolja jelentősen a forgalmat, hiszen a legtöbb turista ma már elfogadja, hogy a népszerű városrészeken nem lehet dohányozni.
Példátlan szigorításba kezdett a magyar település: egy csepp vizet sem kapnak a trükköző lakásépítők
A helyi önkormányzat a regionális vízművel összefogva megtagadja a vízbekötést a szabálytalanul átalakított ingatlanoktól.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








