Fenyő Miklós szerette a Balatont, és Zamárdiban álló villáját igazi nyári menedékként alakította ki. Az épületet néhány éve vásárolta meg, majd építtette újjá.
Megnyílt a nagyközönség előtt a Georgikon Botanikus Kert. Május végén kezdték fejleszteni, felújítani a területet. A cél, hogy a hallgatók és kutatók mellett a nagyközönség is megismerhesse a csodálatos kertet kertet.
A nagyközönség számára is megnyitották csütörtökön Keszthelyen a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Georgikon Campusának botanikus kertjét, amelyet 1967-ben alakítottak ki. Gyuricza Csaba, a MATE rektora a megnyitón elmondta: egy agrár- és élettudományi területen működő egyetemnél nagyon fontos az elméleti képzés mellett a gyakorlati képzés.
Ez utóbbi színhelyei pedig nemcsak vállalatok, gazdasági társaságok, önkormányzat vagy különböző ágazati szervezetek lehetnek, hanem ilyen szempontból egy botanikus kert, egy arborétum is az, hiszen a növénytani és más alapozó tudományterületekhez nagyon nagy segítséget és gyakorlati támogatást adhat. Az arborétum ugyanis egyrészt egy élő múzeum, ahol nem vitrinekben láthatóak a növények, a természet értékei, másrészt egy élő tanterem is, hiszen nem egy épületben lévő oktatási színtér, harmadrészt élő laboratórium is.
Egy egyetem számára a tudományos háttérnek és a kutatásnak is színtere az arborétum, például gombás kísérletek színhelye, de hallgatói kutatások, oktatói tudományos munkák végzéséhez is lehetőséget ad – jegyezte meg a rektor.
Kifejtette, hogy a Georgikon az alapítása, vagyis az 1800-as évek eleje óta együttműködött, élen járt az elméleti és a gyakorlati képzés átadásában, és már Festetics György idején arborétumot hoztak létre, amelyet az 1960-as években váltott fel a jelenleg látogathatóvá tett botanikus kert. Ahhoz, hogy egy fejlesztés látható és színvonalas legyen, nem kellenek százmilliók vagy milliárdok, de támogatókra, önkéntesekre szükség van, akik segítették azt, hogy meg tudjon újulni az arborétum.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Fontos az az üzenete is, hogy a Georgikonnak nemcsak múltja van, hanem nagyon stabil jelene és még erősebb jövője is, ezt a felvételi adatok, az egyetem eredményei is mutatják – fogalmazott Gyuricza Csaba. Hozzátette még, hogy az arborétum a jövőben már nemcsak az oktatást, a kutatást, a tudományos munkát szolgálja, hanem kinyílik a város és a térség számára is, és a környezeti nevelésnek, a lelki, szellemi feltöltődésnek is teret biztosít.
Sáringer-Kenyeres Marcell, a botanikus kert vezetője az MTI kérdésére elmondta: az egyetem kollégiuma mögött hat hektáron terül el az arborétum, amelyet 1967-ban alakítottak ki. Az elmúlt időszakban a kertrendezés mellett új padokat, illetve madárodúkat helyeztek ki, a látogatók pedig minden növényfaj nevét táblákról olvashatják le.
Friss bűntérkép: ezek a legveszélyesebb települések ma Magyarországon – a te lakhelyed is rajta van?
Tippeljetek, 2025-ben hol volt a legveszélyesebb élni Magyarországon: Budapesten, Heves megyében vagy Jászapáti környékén? A HelloVidék most utánajárt,
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







