Már tavasszal átadhatják a Velencei-tónál, az M7-es autópálya felett épülő új gyalogos- és kerékpáros hidat.
Bővülhet az utazási kedvezmény Miskolcon . Szeptembertől nemcsak az általános iskolások, hanem mások is élvezhetik a tömegközlekedés díjmentességét – a közgyűlés ma dönt a részletekről.
A június 19-i miskolci közgyűlésen véglegesítik azt a javaslatot, amely alapján a városban tanuló általános iskolások – azaz az 1-8. évfolyamos diákok – szeptembertől ingyen utazhatnak a helyi közösségi közlekedési eszközökön. A tervek szerint azonban a kedvezményes vagy teljesen díjmentes utazás más társadalmi csoportokra is kiterjedhet a jövőben - írta a Boon.hu.
A programot Tóth-Szántai József polgármester jelentette be még májusban, az MVK Zrt. felé adott utasítással egy időben. A cél az, hogy minden 14 éves vagy annál fiatalabb, miskolci iskolába járó tanuló számára elérhetővé váljon az ingyenes kombinált bérlet – vagyis a busz- és villamosközlekedés egyaránt.
A kezdeményezés bemutatására május 19-én került sor a városházán, ahol a Miskolcon működő oktatási intézmények képviselőinek részletesen ismertették az új program alapjait. A bemutatón Matiscsák Éva alpolgármester hangsúlyozta: az önkormányzat célja, hogy a város élhetőbbé váljon a fiatalok számára, és ennek része a diákbarát közlekedési rendszer kialakítása is.
A rendszer működése egyszerű lesz: a diákok az érvényes diákigazolványukra ragasztott hologramos matricával igazolhatják majd utazási jogosultságukat, az ezzel járó költségeket pedig teljes egészében az önkormányzat vállalja.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A kedvezmény az általános iskolai jogviszony létrejöttétől kezdve, egészen a nyolcadik évfolyam befejezése utáni augusztus 31-ig lesz érvényes, vagyis a diákok egy teljes tanévet (és a nyári szünetet is) ingyen közlekedhetnek. Az előterjesztés azonban nem csak a kisiskolások díjmentes utazásáról szól – értesüléseink szerint további csoportok bevonásán is dolgozik az önkormányzat, például a szociálisan rászorulók vagy a nyugdíjasok körében. A végleges döntésről a mai napon szavaz a miskolci közgyűlés.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







