26 °C Budapest
Légifelvétel a hévízi gyógytóról, amely a világ legnagyobb biológiailag aktív, gyógyhatású természetes gyógytója.

Radikális tervvel álltak elő Hévízen: kiderült, mivel mentenék a Tófürdőt

2025. június 13. 10:15

Komoly érdeklődés övezte a hévízi közmeghallgatást, amelynek középpontjában a város ikonikus gyógytavának helyzete és jövője állt. Bár a Tófürdő központi, úgynevezett A épülete jelenleg zárva van, a szolgáltatások jelentős része továbbra is elérhető.

Ahogy a HelloVidék is beszámolt róla, még március közepén azonnal be kellett zárni a hévízi tófürdő ikonikus épületét, ugyanis komoly statikai problémák akadtak a létesítménnyel. Hogy mihamarabb újra lehessen ott is fürdeni, mostanra egy alternatív megoldást dolgoznak ki. A hosszú távú fejlesztések becsült költsége 15–30 milliárd forint között mozoghat, ezért rövid távon egy úgynevezett mobil sziget építését tervezik - derült ki a tegnapi közmeghallgatáson.

Hévíz polgármestere, Naszádos Péter a Zaol.hu cikke szerint az érdeklődöknek elmondta: a gyógytó és a mellette működő kórház több mint egy évtizede teljes egészében állami tulajdonban van, így Hévíznek nincs közvetlen jogi eszköze a működés befolyásolására. Ugyanakkor, mint fogalmazott, az önkormányzat mégsem tétlen: kezdeményező szerepet vállalva tárgyalásokat kezdtek minisztériumokkal és államtitkárságokkal a helyzet megoldása érdekében.

„Amikor szembesültünk a problémával, megkerestem Nagy Bálint államtitkár urat, és külön-külön elmentünk négy miniszterhez, illetve több államtitkárhoz. Ennek eredményeként elindult egy tervezési folyamat” – mondta Naszádos Péter a közmeghallgatáson.

Úszó sziget: átmeneti, de konkrét lépés

A hosszú távú fejlesztések becsült költsége 15–30 milliárd forint között mozog, ezért rövid távon egy úgynevezett mobil sziget telepítésével biztosítanák a tó közvetlen fürdőzési lehetőségének fenntartását. Ez az úszó platform körülbelül 1 milliárd forintos beruházással valósulhat meg, kormányzati támogatásból. „Ez nem a végső megoldás, de szükséges áthidaló lépés” – mondta a polgármester, hozzátéve: minden egyéb szolgáltatás működik, és szó sincs a gyógytó bezárásáról, ahogy az a városban elterjedt szóbeszédként kering.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A továbblépéshez szükséges források előteremtése érdekében Naszádos Péter civil összefogásra is számít. Június végén nyílt levél formájában kampányt indít a közösségi oldalán, arra buzdítva a lakosságot, civil szervezeteket és turisztikai szereplőket, hogy aláírásukkal támogassák a fürdő megújítását célzó kormányzati beruházást.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?