Itt van az ősz, vele együtt pedig lassan a szüreti időszak is. A Cserta menti kanászleves és a kaszakőpogácsa megér egy próbát: egyszerű, laktató zalai...
Az eredeti tervek szerint április 12-én rajtolt volna el az idei Gerecse 50, azonban az Állategészségügyi Operatív Törzs a hét eleji ülésén úgy határozott, hogy a száj- és körömfájás ragályos terjedésének megfékezése érdekében nem tarthatják meg a hétvégére tervezett eseményt. A szervezők azonban nemrég bejelentették, mikor pótolják be az elmaradt Gerecse 50 teljesítménytúrát. Nem is kell olyan sokat várni rá!
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk róla, el kellett halasztani a Gerecse 50 teljesítménytúrát a száj- és körömfájás jávány miatt. Ahogy a nagymúltú rendezvény honlapján is írják: "az állatállományt fenyegető járvány terjedésének megakadályozása érdekében kedden született kormányzati döntés szerint az április 12-re tervezett nagy létszámú rendezvény sajnos nem tartható meg."
A jó hír azonban, hogy a szervezőknek már sikerült új időpontot találniuk, így a túrázók idén sem maradnak ki az élményből. A Magyar Természetjáró Szövetség – mint a Gerecse 50 rendezője – a hivatalos honlapon közölte a döntést. Kiemelték: számukra rendkívül fontos volt, hogy az ország egyik legkedveltebb teljesítménytúrája ne maradjon el idén sem. Hasonlóan a 2021-es koronavírusos évhez, most is azon dolgoztak, hogy mihamarabb új dátumot találjanak a rendezvénynek.
A már nevezett túrázóknak különösebb teendőjük nincs: a megvásárolt nevezések automatikusan érvényesek lesznek az új időpontra is – nyugtatták meg a résztvevőket a szervezők. Ugyanakkor azt is hozzátették: akik számára nem megfelelő a júniusi pótdátum, vagy mégis úgy döntenek, hogy nem vesznek részt az idei Gerecse 50-en, lehetőségük lesz a nevezési díj visszaigénylésére.
Ezt kizárólag a rendezvény hivatalos weboldalán, a személyes fiókba belépve lehet jelezni. A visszatérítési igénylésre április 11-én délután 16 órától nyílik meg a lehetőség a felületen.
Különleges akcióval indítja az évet a vidéki színház: bárki ingyen bérletet nyerhet, ha ezt megteszi
Nyílt nappal és a Veszprém Vármegyei Ifjúsági Fesztivállal indul az évad a Veszprémi Petőfi Színházban, amely szeptemberben Budapesten is bemutatja Esélyegyenlőségi Programját
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







