Ritka természeti felfedezést tett az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága: új bikapókfaj tűnt fel a boldogkői vár alatti hegyen.

Brutális fagyriadó! Füstöléssel próbálják menteni a gyümölcsfákat a pusztító hidegben + Fotók
Becsehelyen füstbe borult az éjszaka – Harcz Endre kertész és csapata hajnalig védte gyümölcsfáit, hogy megvédjék őket a kemény fagytól. A zalai szakember szerint a mostani lehűlés komoly károkat okozhat a már kirügyezett datolyaszilva-, kivi-, gránátalma- és barackfákban. Nem csak a füstölés jöhet ilyenkor szóba – Harcz Endre elárulta, milyen más módszerekkel védekezhetnek a gazdák a tavaszi fagy ellen.
Keményen indult a hét: sarkvidéki eredetű hidegfront érkezett, amely átvonult a Kárpát-medencén, mögötte pedig száraz, rendkívül hideg levegő zúdult térségünkre. Már hétfő este 9 órakor az ország nagy részén -3 és +2 Celsius-fok között alakultak a hőmérsékletek, ugyanakkor Bánkúton és Galyatetőn -6, a Kékestetőn pedig -7 fokot mértek. Az előrejelzések szerint a következő napokban az éjszakai minimum-hőmérsékletek továbbra is a sokéves átlag alatt maradnak: jellemzően -8 és -2 fok között alakulnak, de az északi völgyekben akár -11, -12 fokot is mérhetünk. A szakértők is felhívták a figyelmet: aki teheti, védekezzen a fagykár ellen.
Zalában, Becsehelyen is készültek az éjszakai műszakra: Harcz Endre füstöléssel próbálja megóvni a fákat. Korábbi bejegyzésében – melyet a HelloVidék is szemlézett – a zalai kertészet szakembere arról írt, hogy a mostani lehűlés olyan mértékű, amely a már kirügyezett datolyaszilva-, kivi-, gránátalma- és barackfákban súlyos fagykárokat okozhat.
Mint korábbi bejegyzésében a szakember írta, a datolyaszilva zöld rügyeiben, a gránátalma pirosas bimbóiban már ott vannak a fiatal hajtások, ezért védeni kell ezeket: takarással vagy füstöléssel, tüzeléssel. A kisebb növények esetében a takarás a leghatékonyabb, míg a nagyobb fák védelménél a füstölés is szóba jöhet. Például a gránátalma pirosas rügyei már mínusz 3 fokon is károsodhatnak, a datolyaszilva duzzadt, zöld rügyei, valamint a kivi hajtásai szintén elfagyhatnak. Sőt, a mínuszok a kajszibarack már nyíló virágait is érinthetik.
Védekezés takarással
Harcz Endre hozzátette: a frissen, idén ültetett, valamint a tavaly telepített datolyaszilva-, kivi- és gránátalfákat akkor is takarni kell, ha látszólag még nem indult meg a növekedésük. Néhány gyakorlati tanácsot is megosztott. Elmondása szerint a friss ültetésű, körülbelül egy méter magas növényekre elég egy hordót borítani, amit hőszigetelő anyaggal – takaróval, pléddel, hungarocellel vagy kőzetgyapottal – be kell fedni, majd nejlonnal letakarni és alaposan lesúlyozni. A takarásnál alapvető, hogy a talaj melegét bent tartsuk, vagyis a takarás legyen teljesen zárt. Ha mécsest is elhelyezünk a takarás alatt, az égéshez oxigénre van szükség, így alul résnyire nyitva kell hagyni. Arra is ügyelni kell, hogy a takaró ne érjen hozzá a rügyekhez, hajtásokhoz.
Fagyvédelem füstöléssel
Harcz Endre hangsúlyozta: az eredményes védekezéshez bizony a növényekkel kell éjszakázni. Folyamatosan rakni kell a tüzet – kevés szénát, szalmát, vizes füvet –, hogy a hő és a füst egyszerre legyen jelen. A kisebb tüzek könnyebben kezelhetők. Ha valaki így körberakja a lugasát vagy a datolyaszilvafáját, és egész éjjel felügyeli, pótolja a tüzelőt, biztosan elkerülheti a fagykárt. A tüzelést addig kell folytatni, amíg tart a fagy – reggel 7-8 óráig. Ez a füstöléses, tüzeléses módszer természetesen a hagyományos gyümölcsfák, például a kajszi- és őszibarack esetében is jól működik.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Így kell a fagy ellen permetezni!
A szakember az öntözéses fagyvédekezésről is írt. Kiemelte, hogy a permetezett vízzel történő védekezés lényege: a fagy teljes időtartama alatt folyamatosan vizet kell juttatni a rügyekre, virágokra. Az öntözővíz hőt ad át az ágaknak, rügyeknek, ezzel védi őket a fagytól. Az alkalmazott víz hőmérséklete 5-10 Celsius-fok, így biztosítja a szükséges hőmennyiséget a növények számára.
Fontos, hogy nem elegendő csak este egyszer lepermetezni a rügyeket, majd magukra hagyni a növényeket, mert ez súlyosabb fagykárt okozhat. Ebben az esetben is egész éjjel folyamatosan kell permetezni a vizet a fákra. A szakember még hangsúlyozta: ez a módszer nem egyszerű, házilagos körülmények között nem ajánlja alkalmazni.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Neked 1%, nekik egy újabb lépés a kórházi magány ellen (x)
Az Amigos a gyerekekért önkéntesei, 10 éve viszik a játékos nyelvtanulást a kórházakba. Segítsd őket, hogy jövőre is ott lehessenek a kórházi ágyak mellett.
-
Kiváló minőségű tejtermékek minden napra (x)
A Sole-Mizo Zrt. hat Mizo márkaterméke szerezte már meg a KMÉ-védjegyet, amely a kiemelkedő minőség garanciája a fogyasztók számára.
Portfolio Gen Z Fest 2025


