Idén nyáron akár két új szabadstrand is nyílhat Budapesten a Duna partján.

Szomorú hírt közöltek a Dunakanyar rejtett gyöngyszeméről: sokaknak fájhat ez a mostani döntés
A Visegrád melletti Lepencei Strandfürdő, mely a Börzsönyre nyíló lenyűgöző panorámájával mindig is egy rejtett gyöngyszemnek számított, évtizedek óta üresen áll. Szétgraffitizve, lepusztultan, jobb sorsra vár. Most kiderült, megint éveket csúszik a fürdő tervezett felújítása.
Valamikor az ország egyik legszebb panorámájú strandja volt, mára kihalt medencék, omló falak, letört csempék és a visszanőtt növényzet jellemzi a területet. Bár elképzelések lennének a jövőjét illetően, a Visegrád melletti lepencei strandfürdő sorsa továbbra is bizonytalan. A pár éve bejelentett fejlesztések célja az volt, hogy a terület egy egész évben működő üdülőhellyé váljon, de a projekt befejezését alig pár hete 2028-ra halasztották. Ez abból derült ki, vette észre a Termal Online, hogy a terület tulajdonosa még tavaly december végén kezdeményezte a Visegrádi önkormányzatnál a területrendezési szerződés módosítását.
Panorámája miatt a nyitáskor a világ csodái közé sorolták
Szemirámisz függőkertjeit a világ hét Csodája közé sorolják, nemkülönben fürdőit. Nyártól a visegrádi Lepence-patakot is a világ nagy csodái közé sorolhatjuk, ugyanis megépül az ország első több szintes strandja. Termálmedencék, pihenők, fák, virágok, fény; a szakemberek azt mondják, a lepencei Semiramis fürdő lesz a Duna-kanyar vadregényének legimpozánsabb látnivalója."
- írta lekesen 1981 nyarán a Magyar Ifjúság. A lepencei Semiramis fürdőt a lap egyenesen a világ csodái közé sorolta, kiemelve annak egyedi építészeti megoldásait és lenyűgöző panorámáját.
Való igaz, az 1977-es átadásakor még a Duna-kanyar egyik legimpozánsabb látványosságának ígérkezett ez a több szintes strand, azonban idővel csak csendes népszerűségnek örvendett. 1988-as meleg nyári napon is mindössze átlagosan 2500 látogatója volt ennek kiterjedt területű strandfürdőnek.
Bár 2002-ben a lepencei termálvíz összetétele miatt megkapta a gyógyvízminősítést, ami összehúzó és gyulladáscsökkentő hatású, mégsem nőtt meg a népszerűsége, így
2006 volt az utolsó szezon, amikor még üzemelt.
100 millióból lehetett volna télíesíteni
A Lepence fürdő tulajdonjoga a rendszerváltás után a helyi önkormányzathoz került, amely számára mindig is gondot jelentett a nem túl nagy kihasználtságú attrakció működtetése, ezért ezt a feladatot kiszervezte. Az ezzel megbízott Castrom Kft. éveken át üzemeltette a strandot, amely kellő infrastruktúra híján csak nyáron tudott üzemelni – írta az Építészfórum. A téliesítést csak egy akkor 100 millió forintosra becsült fejlesztéssel lehetett volna megoldani, amire az önkormányzatnak nem volt kellő forrása.
Röviden aztán, ez történt a páratlan panorámájú szabadtéri stranddal:
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 63 594 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,84%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 64 986 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- 2000 szeptemberében az önkormányzat úgy döntött, hogy a komplexumot eladja akkori bérlőjének 98, más források szerint 150 millió forintért. Maga a termálforrás azonban Visegrád tulajdonában maradt.
- 2007-ben bezárták: a strandfürdőt az új tulajdonosnak sem sikerült felfutatnia.
- 2017-ben új tulajdonos vásárolta meg a magára elhagyatott komplexumot, de hamar túl is adott rajta, s innentől kezdve pár évig még néhányszor gazdát cserélt.
- 2020-ban úgy tűnt, hogy végre elindul valami: a strandfürdő fejlesztési tervei zöldutat és jelentős állami támogatást is kaptak. A beépíthetőséget azonban nehezítette az, hogy időközben kiderült, az akkor beadott tervek két helyen is érintik a Natura 2000 területet. Ekkor egy lényegesen megváltozott koncepció terveit dolgozta ki a BORD Építész Stúdió, amihez elkészültek a kiviteli tervek is.
- 2021-ben már kiírták a kivitelezésről szóló közbeszerzési pályázatot, aminek nyertesét is kihirdették. Ekkor egy visszafogottabb, 890 fő befogadására alkalmas szabadidős komplexumként kívánták a strandot Csipkerózsika álmából felébreszteni, amely élményfürdővel, szaunavilággal, beltéri medencékkel és szabadidős létesítményekkel bővült volna.
Apokaliptikus állapotok uralkodnak
A helyzet az alábbi Tiktok-videó forgatása óta nem sokat változott, kihalt medencék, omló falak, letört csempék és a visszanőtt növényzet jellemzi a területet:
@kdorothy36 ♬ Comfort Chain - Instupendo
Egy strand már önmagában nem elég vonzó befektetés?
A nyitást eredetileg 2023-ra tervezték, de közben a közbeszerzési eljárásban több hiba és hiány merült fel, ezért azt visszavonták. Ez eleinte még úgy tűnt, hogy csak csúszást jelent, de aztán a megítélt kormányzati támogatást is visszavonták a projekttől.
A fürdő területén – a tervek szerint 30 darab, keleti stílusú luxusvillát és más épületeket is fel kívánnak húzni, amelyeket értékesítenének. Az önkormányzat áldásával rendelkező, 5 hektáros területen megvalósítandó Samsara park elnevezésű fejlesztés az erdeti tervek szerint 8 milliárd forintból, teljesen önerőből valósult volna meg.
Ez a projekt – valamint az egész évben nyitva tartó strandfürdő – eredetileg 2025-ben készült volna el, de a projekt befejezését most 2028-ra halasztották. Ez abból derült ki, írta meg a Termal Online, hogy a terület tulajdonosa még tavaly december végén kezdeményezte a Visegrádi önkormányzatnál a területrendezési szerződés módosítását.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Még több otthon juthat energiahatékonysági támogatáshoz (x)
Elindult a jelentkezés a Magyar Fejlesztési Bank megújult Energiahatékonysági Otthonfelújítási Programjára.
-
Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (x)
A Vela Pékség elhivatottsága a kiváló minőség iránt a KMÉ-védjeggyel is igazolást nyert.
-
Kiváló minőség jele a Nádudvari Élelmiszer Kft. termékein (x)
A Nádudvari Élelmiszer Kft. elkötelezett a kiváló minőség iránt – ezt bizonyítja a KMÉ-védjegy is.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


