A szakértők szerint a balatoni ingatlanpiac már tavasszal berobbant, és egyelőre semmi sem állítja meg az áremelkedést.

Komoly gond van a Balatonnal: kitálalt a neves zoológus, sorra hullanak a vízimadarak a magyar tengernél
Jelentősen visszaesett az utóbbi időben a hattyúk állománya a Balatonnál, a csökkenő tendencia ugyanakkor nem feltétlenül rossz hír. Szinai Péter, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park zoológusa, a HelloVidéknek elmondta, hogy a tó vízszintjének mesterséges szabályozása komoly kihatással van a madárállomány alakulására is. A szakember szerint a part menti építkezések következtében megcsappanó nádasok száma komoly következményeket vonhat maga után, mely során jelentősen beszűkülhet az egyes madárfajok élettere.
Több százra tehető azoknak a madaraknak a száma, amiket az elmúlt években láttak el a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársai. Szinai Péter, zoológus a HelloVidéknek elmondta, hogy pontos nyilvántartást vezetnek arról, hogy milyen fajokat, milyen módon gondoznak, a befogott madarak többségét jellemzően a Sóstó Vad- és Madármentő Központhoz szállítják.
A szakember szerint a főbb veszélyforrások közül kimagaslik az áramütés, de ugyancsak komoly veszélyforrásnak számít a közúti közlekedés is, mivel még mindig rengeteg madarat gázolnak el a Balaton körüli útszakaszokon. Harmadik tényezőként kell megemlíteni a horgászattal összefüggésbe hozható balesetek számát is.
A Balaton ebből a szempontból speciális helyzetben van, mivel sok madár gabalyodik damilba, vagy éppen esik áldozatául a különböző horgoknak
- hívta fel a figyelmet Szinai Péter.
A damil által lefűzött végtagok inkább vad madaraknál gyakoriak. Ilyenkor az elszorított végtag megduzzad, és lassan a vérellátás elmaradása, a szövetek lassú elhalásához vezet. Jó konzervatív kezeléssel, a még nem elhalt részek menthetőek lehetnek. De a minél előbb való eltávolítás a legfontosabb.
E tekintetben elsősorban a hattyúk vannak leginkább a veszélynek kitéve, mivel a különböző horgok benyelése nálunk fordul elő a leggyakrabban. Az Egerészölyv, Vörös vércse esetében inkább az áramütés az, ami tipikus veszélyforrásnak számít.
Természetesen joggal merül fel a kérdés, hogy terheli-e valamilyen felelősség a horgászokat. Ezzel kapcsolatban a zoológus elmondta, hogy sokszor van úgy, hogy maguk a horgászok jelentkeznek náluk, azért, hogy segítséget kérjenek a sérült madarak esetében.
A szakember azt tanácsolja, hogy amennyiben damilba tekeredett vagy horgot nyelt állattal találkozunk, azonnal értesítsük a nemzeti park munkatársait. Amennyiben nem védett az állat, érdemes a helyi állatvédők segítségét kérni.
A szakember szerint a hazai madármentés kapcsán érdemes elmondani, hogy egyre több mentőhely létesült az utóbbi időben Magyarországon, így összességében kijelenthető, hogy e tekintetben jó irányban mennek a dolgok.
Ami a hazai hattyúk állományát illeti nincs okunk örömre, Szinai Péter lapunknak elmondta, hogy az utóbbi években jelentősen megcsappant a hazai állomány. E mögött egy növekedés utáni állománystabilizáció állhat, valamint az, hogy az utóbbi években jóval tudatosabbak lettek az emberek is, és felhagytak a hattyúk etetésével.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A szakember szerint nem tett jó a hazai állomány szempontjából az sem, hogy nem igazán történt előrelépés a Balaton körüli nádasok állapotával kapcsolatban, így nem, hogy nőtt volna, hanem tovább csökkent az egyes madarak élettere is.
Ami jó az embernek, nem feltétlenül jó a vízimadaraknak. A Balaton vízszintjének mesterséges szabályozása sokszor hasonló képen hat ki a madárállományra is.
Alapvetően azt gondolom, hogy a legnagyobb baj, hogy nincs egy természetes vízmozgás a Balatonnál, pedig a nádasok csak akkor tudnának jól regenerálódni, ha lennének olykor alacsonyabb vízszintű időszakok is
- hívta fel a figyelmet.
Mint mondta, a mesterségesen magasan van tartott vízszint nagyon nem tett jót az utóbbi években a nádasoknak.
Mindig azt szoktam mondani, hogy az Albánia, és a Montenegró között található Shkodrai-tónak az évi természetes vízmozgása 2-4 méter között alakul, nyilván ez egy extrém példa, de azért jól szemlélteti a helyzetet
- magyarázta.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A fiatalok vállalkozásindítását ösztönzi az OTP Bank új pályázata
OTP Junior Piacralépők címmel vállalkozói versenyt hirdetnek fiatalok számára.
-
Akár 80.000 forint pluszt is lehet keresni a Gránit Banknál rendszeres megtakarítás esetén (x)
A szelfivel számlát nyitó ügyfelek 40.000 forintján felül további 40.000 forinttal gazdagodhatnak a Gránit Banknál akik mobilalkalmazáson keresztül rendszeres megbízást adnak befektetési jegy vásárlására.
-
Hagyományos péksütemények kiváló minőségben, generációkon át (x)
Az Aranycipó Kft. vajas fonott kalácsa elnyerte a KMÉ-védjegyet, amely a kiváló minőség és a hagyományos péksütemények iránti elköteleződést tanúsítja.
Portfolio Gen Z Fest 2025


