9 °C Budapest
Tavaly nemcsak a 2022-es év eredményeit szárnyalta túl a magyar turizmus, de elérte, sőt olykor meg is haladta a 2019-es rekordév számait is.

Itt a lista: ezek a legnépszerűbb hazai turisztikai célpontok

MTI
2024. január 25. 12:02

Tavaly nemcsak a 2022-es év eredményeit szárnyalta túl a magyar turizmus, de elérte, sőt olykor meg is haladta a 2019-es rekordév számait is, számolt be róla Guller Zoltán a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) igazgatósági elnöke.    

Tavaly csaknem 16 millió turista több mint 41 millió vendégéjszakát töltött Magyarországon, a szálláshelyek és a vendéglátás bevételei pedig kétszámjegyű, infláció feletti mértékben nőttek. A magyar szálláshely-szolgáltatók 2022-höz képest 1 millió 300 ezerrel több vendégéjszakát regisztráltak, ami azért rendkívüli eredmény, mert a számítások szerint a nemzetközi konfliktusok egymillióval csökkentették a vendégéjszakák számát - mutatott rá Guller Zoltán.

A szálláshelyek összbevétele elérte a 860 milliárd forintot, 23 százalékkal volt magasabb, mint 2022-ben. A vendéglátóhelyeken 18 százalékkal többet, 1780 milliárd forintot költöttek el tavaly a vendégek.

A sikeres 2023-as évet követően idén várhatóan tartós növekedési pályára áll a turizmus

- emelte ki Guller Zoltán

Kitért arra, hogy a Turisztikai Világszervezet napokban kiadott jelentése szerint Magyarországon a globális átlagnál magasabb a visszaépülés üteme, ami támogatja a gazdasági növekedés helyreállítását is.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint az eredmény elsősorban a nemzetközi beutazóforgalom jelentős élénkülésének volt köszönhető, ugyanis külföldről 18 százalékkal több, 7,1 millió vendég érkezett. Különösen impozáns volt a főváros vendégforgalmának erősödése, hiszen tavaly a magyarországi külföldi szálláshelyi forgalom 59 százalékát, 11,7 millió vendégéjszakát regisztrálták Budapesten, ami markáns, 19 százalékos többletet jelent 2022-höz képest.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A legnépszerűbb belföldi turisztikai térség, a Balaton eredménye végül nemcsak a nyári főszezonban sikerült kiválóra, hanem az egész éves, 3 milliós vendégszáma is 9 százalékkal meghaladta a 2019-es rekordév eredményét

- mondta.

A Balaton népszerűségét jellemzi, hogy minden lakosra nyolc vendég jutott a nyári időszakban. Az eredményekhez a belföldi turizmus motorjának számító SZÉP-kártya is nagymértékben hozzájárult, mert 2023-ban nemcsak a feltöltések 445 milliárd forintos értékkel, hanem a költések is történelmi csúcsot döntöttek, 449 milliárd forintot fizettek vele a felhasználók.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 7. vasárnap
Ambrus
49. hét
December 7.
Advent (2.)
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?