A Pénzcentrum 2026. október 18.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, a ötöslottó nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Pénteken a magyarországi töltőállomások zöme anyavállalatától megkapta a 21 forintos hétfői üzemanyag-áremelésre vonatkozó utasítást.
A Mol tavaly év végén jelentette be, hogy az üzemanyagok jövedéki adójának újévtől hatályos, bruttó 41 forintos emeléséből, saját költségére csak 20 forintot érvényesít. A fennmaradó, 21 forintot pedig két héttel később, január 15-ével, azaz hétfővel építi kiskereskedelmi tarifáiba – tudta meg a Népszava piaci forrásokból.
A lap számításai szerint az intézkedések az év első két hete során az ágazatnak milliárdos nagyságrendű bevételkiesést hoztak. Az árak egyébként ennél kisebb mértékben emelkedtek: részint, mert a piaci alapú nagykereskedelmi árak újév óta a benzin esetében 3, a gázolajnál pedig 12 forinttal csökkentek, másrészt viszont kutatásaink szerint a tényleges kútárváltozások ezeket sem követték le teljes egészében.
Aranyáron mérik az ősz slágergyümölcsét a piacokon: itt veszik meg potom pénzért az élelmes magyarok
Mennyi most a birsalma ára a piacokon, és hol szedhetjük magunknak olcsóbban? Mutatjuk a lelőhelyeket, és azt is, mire figyeljünk a birsalmasajt és a lekvár...
Ha nyernél a lottón, most akár saját gyógyfürdőd is lehet: ennyiért árulják a híres vasi komplexumot
a megütnéd a lottóötöst, és mindig is arról álmodoztál, hogy egyszer saját fürdőd legyen, most itt a lehetőség. Szeleste gyógyfürdőjét ugyanis 1,3 milliárd forintért kínálják...
Tönk szélén a hazai vendéglátás? Ez a 3 legendás vidéki étterem is eladó, százmilliókat kérnek értük
A körmendi Teke, a szombathelyi Sörpatika és az Őrség egyik ismert étterme is új gazdát keres – az árcédulákon pedig százmilliós összegek szerepelnek.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







