Egy rendkívül megrázó, ugyanakkor szerencsés kimenetelű bűncselekmény történt nemrég Szombathelyen, amelyet a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság is megosztott hivatalos Facebook-oldalán.
Pénteken kezdődnek a Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok, amelyeken szüreti felvonulással, koncertekkel és borkóstolókkal várják a szervezők a látogatókat a tokaji aszú idén 950 éves névadó városában.
Az esemény honlapja szerint a település 1932 óta tartja meg a rendezvényt, amelynek célja többek között Tokaj kulturális hagyományának ápolása és a "világörökségi terület sokszínű közösségi értékeinek bemutatása".
A szervezők bíznak benne, hogy sok látogatót vonz majd a fesztivál, hiszen minden korosztály számára biztosítanak programokat. Lesz szüreti felvonulás a helyi nevelési-oktatási intézmények és a hagyományőrző csoportok közreműködésével, de egy szőlőösszeadási ceremónián is részt vehetnek a látogatók.
A Bortér Tokaj-hegyalja boraival, a gasztrosétány finom ízekkel, míg a kézművesek és mesterségek utcája ajándéktárgyakkal várja a vendégeket. A sétálóutcában térzenei koncertek, utcazenészek és utcaszínházi programok szórakoztatják majd a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt.
A Tokaj 950 névre keresztelt nagyszínpadon változatos zenés programok és koncertek várják a különféle zenei stílusok kedvelőit: pénteken mások mellett a Konyha Zenekar és a Parno Graszt, szombaton a Vivat Bacchus és a The Biebers, míg vasárnap a Margaret Island ad koncertet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kisszínpadokon - a szüreti teraszon és a borteraszon - szombaton és vasárnap többek között a Musical Trips Trio, Ursu Gábor gitárművész és az Acoustic Guitar Caffe szórakoztatja a közönséget.
Mint írták, külső, alternatív helyszíneken is lesznek programok és nyitott pincék. A Tokaj-Hétszőlő Rákóczi Pincében St. Martin lép fel, de az Óvárborozóban is lesznek koncertek és élményfestés. A Tokaj-Hegyalja Egyetem tokaji mezőgazdasági technikumában szombaton egész napos, szüreteléshez kapcsolódó családi programokkal készülnek a szervezők. A Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok programjai ingyenesen látogathatók.
Sorra bírságolják a tilosban korcsolyázókat a magyar rendőrök: durva, mennyibe kerül egy rossz lépés
Hiába a fagy és a csábító jégfelület, a hatóságok szerint életveszélyes lehet a korcsolyázás. A tatai Öreg-tónál már bírságokat is kiszabtak.








