Döbbenetes tény, de az ezredforduló után több mint 50%-kal csökkent a hazai fecskeállomány, így ma már minden második fecske eltűnt az ereszek alól. Mit tehetünk,...

A panírozott, gyorsfagyasztott ételek és a Ripp-Ropp termékek gyártója, a debreceni Marnevall Zrt. szombaton a Zamat Fesztiválon egy 2,3 négyzetméteres rántott húst készített el, ami 150-szer nagyobb, mint egy normál méretű rántott hús. Ehhez a rendkívüli teljesítményhez több, mint 30 kilogramm hús volt szükséges és a panírozáshoz is ipari tételben használtak fel lisztet (20 kilót), több száz tojást, 50 kiló morzsát, 1 kiló sót, 25 deka borsot, valamint 300 liter olajat.
Mind megették...
A rekordkísérletet a Magyar Rekordok Szövetsége felügyelte, aki a rekordot hitelesítette. A szervezet képviselője a közönség hatalmas ovációja közben bejelentette, hogy tudomásuk szerint nemcsak Magyarországon, de a világon is ez a legnagyobb, egyben készült rántott szelet. Az ötletgazdáktól megtudtuk, hogy eme cseppet sem hétköznapi ötlet megvalósításához egyedileg gyártott asztalokra, valamint panírozó, lisztező és tojásozó kádakra volt szükség. A húst összezárható rácsok közé szorították, majd pedig 4 embernek kellett kiemelni a 300 liter forró olajból. Szerencsére minden úgy alakult, ahogy a házigazdák remélték, így nem maradt más hátra, mint hogy a közönség az utolsó falatig megegye.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Egyetemre menjek vagy vállalkozzak? Sok fiatal teszi fel a kérdést
Bethlendi András tanszékvezető szerint egy komoly vállalkozás vezetéséhez nélkülözhetetlen a legfrissebb nemzetközi gazdasági módszertanok alkalmazása.
-
Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (x)
A Vela Pékség elhivatottsága a kiváló minőség iránt a KMÉ-védjeggyel is igazolást nyert.
-
Kiváló minőség jele a Nádudvari Élelmiszer Kft. termékein (x)
A Nádudvari Élelmiszer Kft. elkötelezett a kiváló minőség iránt – ezt bizonyítja a KMÉ-védjegy is.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


