Árhorror ide vagy oda, azért az nem normális dolog, hogy megvesszük a hálós citromot, szinte aranyárban (800 forintnál kezdődik kilója), aztán harmadnap elkezd penészedni, a felét dobhatjuk ki. Mit lehet tenni?

Leteszteltük: ne pazarold a drága citromot, ha így tárolod, akár hónapokig is elállhat

2023. szeptember 15. 17:02

Árhorror ide vagy oda, azért az nem normális dolog, hogy megvesszük a hálós citromot, szinte aranyárban (800 forintnál kezdődik kilója), aztán harmadnap elkezd penészedni, a felét dobhatjuk ki. Mit lehet tenni, ne vegyünk citromot, vagy csak egyesével? Évek óta tartó kínlódásunknak vége, jelentjük, a HelloVidék megoldotta a problémát! Most nektek is eláruljuk a titkot!

A citromot, ezt savanykás gyümölcsöt italokban, ételekben és süteményekben használjuk, de ahogy később látni fogjuk, akár a bőrápolásba vagy a takarításba is remekül bevethető. Mivel a citrusfélék tele vannak vízzel, ha egy-két héten belül nem használjuk fel őket, hajlamosak kiszáradni és a héjuk megfakul. A citrom sokszor akkor is megpenészedik, ha hűtőben tároljuk, így szinte kihívásnak tűnik, hogy viszonylag sokáig frissen tartsuk. Megfelelő odafigyeléssel azonban a citrom eltarthatóságát is növelhetjük. Mindjárt rátérünk arra is, hogy hogyan…

Az egyik legdrágább gyümölcsünk

2023 szeptemberében a citrom, ha a kilós árakat nézzük, az egyik legdrágább szupermarketben is kapható gyümölcsünk. Aranyáron mérik, borosabb az ára, mint a banánnak (az Árfigyelő szerint abból 389/kg a legolcsóbb) vagy az alma (400 Ft/kg), de még körtét (600 ft/kg körül mozog az ára) is lekörözi, ezért sem mindegy, ha már veszünk egy hálóval, hogyan is tudjuk minél tovább eltárolni…

Ha a hivatalos adatokat nézzük, az AKI PÁIR adatai szerint a 36. héten a hazai termesztésű, zöld húsú sárgadinnye a 2022. 36. hetinél 10 százalékkal alacsonyabb, 450, a sárga húsú pedig 3 százalékkal magasabb, 400 forint/kilogramm leggyakoribb áron került a Budapesti Nagybani Piac választékába. A görögdinnye magnélküli változatát 250 forint/kilogramm, a csíkos héjú, magvas, hosszúkás formájút pedig 220 forint/kilogramm átlagáron árusították (–25 százalék). A hazai gyümölcsök közül a Gala alma 400 forint/kilogramm, a nyári alma 350 forint/kilogramm áron került a kínálatba: az előbbi 44, az utóbbi 17 százalékkal haladta meg a tavalyi azonos hetit. A belpiaci Stanley szilvafajta leggyakoribb ára 25 százalékkal 350, a japán típusú szilváé pedig 5 százalékkal 500 forint/kilogrammra emelkedett.

Min. egységára a citromnak, szeptember közepén, az árfigyelő szerint:

  • Citrom Ft/kg: 789 Ft/kg Auchan
  • Citrom lédig: 789 Ft/kg Tesco/Penny, Lidl, Spar

Miért is fogyasszunk citromot?

A citrom fogyasztása számos egészségügyi előnnyel jár, most felsorolunk néhány okot, amiért érdemes beilleszteni az étrendünkbe:

  1. Magas C-vitamin tartalom: kiemelkedő C-vitamin forrás a citrom, amely erős antioxidáns hatással rendelkezik. Az antioxidánsok segítenek a szabad gyökök elleni védekezésben, és támogatják az immunrendszert.
  2. Hidratálás: a citromos víz jó módja annak, hogy hidratáltak maradjunk, különösen, ha kevesebb cukros italt és üdítőt fogyasztunk. A citrom íze frissítő, és serkentheti a víz fogyasztását.
  3. Emésztés támogatása: savanyú íze segíthet az emésztésben. A citromlé enyhíti az emésztési problémákat és serkentheti a gyomorsav termelését.
  4. Folsav és B-vitaminok: a citromban található folsav és B-vitaminok fontosak az idegrendszer egészségéhez és az energiatermeléshez.
  5. Bőrápolás: A citromlé alkalmazása a bőrön segíthet az akné és a bőrhibák csökkentésében, valamint segíthet a bőr tónusának javításában.
  6. Szervezet megtisztítása: sokan hiszik, hogy a citromlé támogatja a máj és a vesék működését, valamint segíthet a toxinok eltávolításában.
  7. Súlycsökkentés: a citromos víz fogyasztása segíthet a súlycsökkentésben, mivel segít a telítettség érzet kialakításában és a kalóriabevitel csökkentésében.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a citrom savas, és bizonyos esetekben például erősen roncsolhatja a fogzománcot, ezért csak óvatosan a citromfogyasztással! (Ha pedig savérzékeny vagy, esetleg gyomorproblémáid vannak, mindenképpen konzultálj orvosoddal vagy dietetikusoddal a citromfogyasztásról.)

Íme, a titok, hogyan tároljuk, hogyan áll el a citrom!

Ahhoz, hogy hosszan, akár egy hónapig is megtartsa állagát, tegyük a citromot egy légmentesen zárható – műanyag tetővel rendelkező – üvegtálba, engedjünk vizet rá, fedjük le, majd tároljuk a hűtőben felhasználásig. Leteszteltük ezt a módszert, és jelentjük, nekünk bevált. (Az augusztus 10-én vásárolt biocitromunkból már csak egy darab van, de most is úgy fest, mintha tegnap fizettünk volna érte az Aldiban.) Ami a lényeg, állaga, szaftossága ugyanúgy megmaradt, mint az elején.

A citromhéj megmentése

A citrom héja is sok édesség alapanyaga, ha jó minőségű, kezeletlen (bio) gyümölcsöt veszünk, a héját lereszelve is bátran használjuk. Ha a citromunk ki is száradt, a héját még akkor is tudjuk hasznosítani. A héj tartósításának számos módja lehetséges, és a kiválasztott módszer attól függ, hogy mire is szeretnénk később felhasználni.

Itt van még tipp a citromhéj tartósításának

  1. Szárítás: A citromhéj szárítása egy egyszerű és hatékony módja a tartósításnak. Ehhez csak meg kell mosni a citromot (fontos, hogy kezeletlen legyen), majd reszeljük le a héját. A reszelt héjat helyezzük egy sütőpapírral bélelt sütőlemezre, és szárítsuk meg alacsony hőmérsékleten (kb. 50-60 Celsius fok) néhány órán keresztül. A szárított citromhéjat légmentesen lezárt üvegedényben vagy zacskóban tároljuk.
  2. Fagyasztás: A citromhéjat is lefagyaszthatjuk. Ehhez először mossuk meg a citromot, majd reszeljük le a héját. A reszelt héjat szórjuk egy jégkockatartóba, majd öntsünk rá hideg vizet, és fagyasszuk le. A fagyasztott citromhéj később könnyen hozzáférhető lesz.
  3. Citromhéj cukrozása: Egy másik lehetőség a citromhéj cukrozása. Ehhez vágjuk a citromhéjat vékony csíkokra vagy darabokra, majd tegyük egy serpenyőbe cukorral és kevés vízzel. Forraljuk fel, majd hagyjuk főni, amíg a cukor fel nem oldódik és a citromhéj lágy lesz. Ezt követően szűrjük le, majd szárítsuk meg a cukrozott citromhéjat a sütőben vagy a napfényen. A cukrozott citromhéjat légmentesen lezárt üvegedényben tároljuk.
  4. Citromhéj sóval vagy olajjal: A citromhéjat először mossuk meg és reszeljük le. Ezután tegyük a citromhéjat egy üvegedénybe, és fedjük le olajjal vagy tengeri sóval. Az olajos változatot hűtőszekrényben, a sóval tartósítottat pedig szobahőmérsékleten tároljuk.

Fontos, hogy a tartósított citromhéjat légmentesen lezárt tartályokban vagy zacskókban tároljuk, hogy megőrizzük a frissességüket és ízüket.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A turmixolás, majd a fagyasztás is remek módszer lehet

Következzék még egy szuper és egyszerű módszer, amivel szinte minden grammját hasznosíthatjuk a (bio)citromnak:

@tothandrea68

 

Tudtad? Ha már citrom, takaríthatsz is vele!

Apropó, nemcsak az ecettel lehet remekül nagytakarítani, de a citrom is kiváló tisztítószer lehet. Hogy hogyan dobjuk be a takarításhoz? Íme, ez a kis videó minden titkot elárul:

@lovasnebettina

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. március 17. hétfő
Gertrúd
12. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33