A pünkösdi rózsa ültetése ősszel és a megfelelő metszés is hozzájárulhat a szép virágzáshoz. Ismerd meg a legfontosabb teendőket lépésről lépésre!
Hajdúszoboszló a turisztikai attrakciók mellett kulturális programok sorkaságával várja a nyár hátralevő időszakában is a vendégeket - közölte a fürdőváros polgármestere a Hungarospa fürdőkomplexumban tartott sajtótájékoztatón szerdán.
Czeglédi Gyula hangsúlyozta, "Hajdúszoboszló Magyarország egyik legbiztonságosabb településeként várja a hazai és a külföldi turistákat" a jövőben is. A polgármester cáfolta azokat a közösségi felületeken terjedő hamis híreszteléseket, melyek szerint Hajdúszoboszlón a nagyszámú vendégmunkás elszállásolása miatt megrendült volna a közbiztonság.
A hatóságok alig több mint hatvan olyan tartózkodási engedélyt adta ki, amely harmadik országból érkezőknek hajdúszoboszlói lakhelyre szól, ami elenyésző a húszezres vendégszámhoz képest
- fűzte hozzá.
A város biztonságos, folyamatos programokkal, a megszokott "mediterrán lüktetéssel" várja vendégeit
- mutatott rá Czeglédi Gyula.
Majoros Petronella, a fürdőváros kulturális alpolgármestere elmondta, hogy a helyi Kovács Máté művelődési központ szervezésében idén minden eddiginél több és színesebb program várja a vendégeket Hajdúszoboszlón. A programok középpontjában az igényes szórakoztatás áll: duplájára nőtt a színházi előadások száma, több fiatalok körében népszerű koncert és minden hónapban új képzőművészeti kiállítás gazdagítja a város kulturális kínálatát.
Továbbra is népszerűek a Szoboszlói nyár civil közösségeinek programjai: a Szent István parkban és a Mátyás Király sétányon augusztus végéig látható ingyenes utcai villámprodukciókban 40 kulturális csoport, több mint 1000 helyi és vidéki zenés, táncos fellépő vesz részt
- fűzte hozzá.
Augusztus 18-19-én a Szoboszlói Dixieland Napok sztárvendége Sárközy Lajos lesz, aki a Hot Jazz Banddel fog fellépni, augusztus 20-án az ünnepi műsor vendége a Bozsik Yvette Társulat lesz, augusztus 26-án a nyári szezont a szabadtéri színpadon az István, a király című rockopera zárja. A Kabai Nyári Színházi Társulat idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját, jubileumi előadásuk Kabán kívül csak Hajdúszoboszlón tekinthető meg
- sorolta az alpolgármester.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Hozzátette: szeptember 9-én tartják a 24. Birka- és Slambucfőző Örömnapot a helyi repülőtéren, szeptember 15-17. között pedig a Szoboszló Bor- és Gasztrofesztiválra várják a látogatókat.
Az alpolgármester megemlítette azt is, hogy a helyi Bocskai István múzeum a Korona épület fölött létrehozott Toronykiállítással idézi meg a város építészeti múltját, mára letűnt értékes épületeit. Új eleme a kiállításnak a múzeum által készített, Korona útja című történelmi dokumentumfilm is, amely 45 percben dolgozza fel Bocskai István erdélyi fejedelem életét, történelmi nagyságát.
Czegle-Pinczés Enikő, a Hungarospa fürdőkomplexum vezérigazgatója elmondta, hogy ugusztus 19-én, szombaton 14 órától különleges program helyszíne lesz a strandfürdő mediterrán tengerpartja, ahol a Magyar Fürdőszövetség kezdeményezéséhez csatlakozva egyedülálló, országos rekordkísérlet részesei lehetnek az érdeklődők. A csaknem negyven fürdőben egyszerre zajló vízipisztolycsatára jelentkezőknek a Hungarospa vízipisztolyokat oszt, de saját vízipisztollyal is részt lehet venni az eseményen.
Augusztus végéig folytatódnak a rendszeres nyári programok a strandfürdőben: minden nap zenés-táncos animáció szórakoztatja a családokat a Vízipók meseszínpadon, és kézműves foglalkozással is várják a gyerekeket.
Czegle-Pinczés Enikő elmondta azt is, hogy idén több mint 185 ezren keresték fel az Aqua-Palace fedett élményfürdőt, ami nyolc százalékos emelkedést jelent a tavalyi adatokhoz képest. Jól teljesítettek a szálláshelyeik is: a Hungarospa Thermal Hotelben több mint 37 ezer, a Thermal Campingben csaknem 45 ezer vendéget fogadtak, ami szintén nyolc-nyolc százalékos növekedést jelent.
Több, már lezárult energetikai beruházás után még idén megkezdődik a Hungarospa Thermal Hotel levegő-víz hőszivattyús rendszerének tervezése, valamint a Hungarospa Thermal Camping kiszolgáló épületeinek teljeskörű felújítása. A beruházások összértéke meghaladja a 600 millió forintot
- jelezte a vezérigazgató.
Ha nyernél a lottón, most akár saját gyógyfürdőd is lehet: ennyiért árulják a híres vasi komplexumot
a megütnéd a lottóötöst, és mindig is arról álmodoztál, hogy egyszer saját fürdőd legyen, most itt a lehetőség. Szeleste gyógyfürdőjét ugyanis 1,3 milliárd forintért kínálják...
Tönk szélén a hazai vendéglátás? Ez a 3 legendás vidéki étterem is eladó, százmilliókat kérnek értük
A körmendi Teke, a szombathelyi Sörpatika és az Őrség egyik ismert étterme is új gazdát keres – az árcédulákon pedig százmilliós összegek szerepelnek.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







