A rendőrség súlyos testi sértés kísérletének gyanúja miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen, a helyi városvezetés pedig fokozott óvatosságra inti a szülőket.
Nyár közepén hirdetett kedvezményt két termálfürdő a jegyárakra. A Csongrád-Csanád megyei Csongrád város fürdője és a Bács-Kiskun megyei Tiszakécske Kerekdombi Termálfürdője húzta le alaposan a belépőjegyek árát, így az egyik helyen 1300 forintért, míg a másikon 2000 forintért hűsölhetünk egész nap, írja a termalonline.hu.
Mától akciós jegyárakat kínál a Csongrád-Csanád megyei Csongrád város fürdője, ráadásul úgy, hogy idén nem is emeltek egyáltalán árakat, legutóbb tavaly volt náluk áremelés, és eddig is a környék legjobb ár-érték arányú fürdőjének számítottak.
A felnőtt belépőjegy így most náluk 2200 Ft helyett 1800 Ft-ba kerül, a kedvezményes jegy pedig 1800 Ft helyett 1300 Ft-ba. Nyugdíjasok, diákok élhetnek vele. A nyitvatartást ráadásul meghosszabbították, 21 óráig lehet látogatni a fürdőt. A kedvezmény visszavonásig él.
Még a fentinél is nagyobb kedvezménnyel rukkolt elő a tiszakécskei Kerekdombi Termálfürdő, a "Retro Hetek" kedvezmény két héten át tart, minden fürdőjegy 2000 forintba kerül ez idő alatt, július 17-től a jövő hét végéig. Egyébként a normál időszaki jegyár felnőtteknek 3500 forint, diákoknak és nyugdíjasoknak 3100 forint.
Kisiklott a bob, kiesett az utasa: súlyos műszaki hiba miatt zárták le a népszerű zempléni bobpályát
Egy bob kisiklott, az utasa kiesett a járműből, a sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandpark pedig határozatlan időre bezárta a bobpályát.
Bakancslistások figyelem: brutális kalandpálya épül a Bükk egyik sziklafalán, függőhíd is lesz rajta
Hamarosan egészen új szemszögből fedezhetik fel a túrázók a Bélapátfalva melletti Bél-kő sziklafalait. Az egykori palabánya függőleges falain épül Magyarország új via ferrata útvonala.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







