10 °C Budapest
A Zoo Debrecen lámái kitűnően érzik magukat a Nagyerdő fái alatt, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy évről évre utódokkal gyarapodik csapatuk a gondozók és a látogatók nagy örömére.

Észbontó cukiság született: ez a bébi dobja fel a vidéki állatkert gyermeknapját + fotók

2023. május 26. 19:03

A Zoo Debrecen lámái kitűnően érzik magukat a Nagyerdő fái alatt, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy évről évre utódokkal gyarapodik csapatuk a gondozók és a látogatók nagy örömére - adta hírül az állatkert sajtóközleményében.

A május 23-án világra jött kis kanca szépen erősödik és egyre aktívabb, noha a sok pihenés mellett még jó ideig igényli anyja gondoskodását. Színezete az elmúlt években világra jött testvéreihez hasonlóan elöl fehér, hátul pedig sötétbarna, ami egészen azóta hagyománynak számít az intézményben, hogy fehér kancáihoz 2016-ban megérkezett Negro, a fekete csődör a Kassai Állatkertből.

Mivel a lámák egy csődörből és annak kancáiból álló csapatokban élnek, ivarérését követően a most még pár napos lámabébi is el fog költözni, de a nyár folyamán még egészen biztosan találkozhatnak vele a látogatók a Dél-Amerika-kifutósoron. Őt is érdemes lesz felkeresni a május 27. és 29. között megrendezett, gazdag programmal váró Gyermeknapi Hétvégén.

A legnagyobb termetű újvilági teveféle, a vadon élő guanakóból háziasított láma immár világszerte népszerű haszonállat. A megfelelő környezetben nevelkedett egyedek barátságosak és érdeklődőek, a közhiedelemmel ellentétben pedig csak fajtársaikat köpik le – őket is főként dominanciaharcok során –, így a békés és évről évre utódokkal gyarapodó debreceni csapattól nincs miért tartanunk - olvasható a sajtóközleményükben.

Címlapkép, fotók: Zoo Debrecen

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. március 19. szerda
József, Bánk
12. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33