Több száz filmből szűkítették le a mezőnyt, és négy napon át pörög majd a zene a Balaton partján. A MEDIAWAVE idén is hozza a formáját...
Kiderült, ezt tervezi Pintér Sándor a vidéki kórházi elfekvőkkel: sok beteget érinteni fog
A kormány honlapján megjelent az a társadalmi vitára bocsátott rendelettervezet, amely módosítja a kórházi elfekvők rendszerét. A dokumentum hat kórházat és hat leendő ellátóhelyt nevez meg, mindenhol konkrét ágyszámokkal – írta meg a 24.hu .
A Pintér Sándor belügyminiszter által jegyzett tervezet arról szól, hogy az ellátottak a szakápolási célú fekvőbeteg-szakellátást nyújtó Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) intézményeiből a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság mely intézményeibe kerülnének. Azaz kikerülnek az egészségügyi ellátásból és a szociális ellátásban jelennek meg.
A dokumentum hat kórházat és hat leendő ellátóhelyt nevez meg, mindenhol konkrét ágyszámokkal.
A tervek alapján Oroszlányból (70), az Észak-Budai Szent János Centrumkórházból (100) ágy kerülne át egy-egy közeli szociális intézményhez.
Jóval nagyobb változást jelenthet ugyanakkor az, hogy a betegek a dombóvári kórházból Pincehelyre (39), Szombathelyről Celldömölkre (40), Nyíregyházáról Vásárosnaménybe (60), Karcagról pedig Kunhegyesre (25) kerülnének július elsejétől.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A rendeletre azért lesz szükség, mert január elsejétől módosult az ellenzék által sokat bírált szociális (saláta)törvény amely lehetővé tette, hogy az állami fenntartású egészségügyi szolgáltatóktól szakápolási központok vegyék át azokat az ágyakat, amelyeken tartós ápolást-gondozást végeznek, ezeket nevezi a köznyelv elfekvőnek - írta a lap.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








