A napokban kapták kézhez a balatoni üdülőtulajdonosok az idei évben fizetendő építményadóról szóló csekkeket. Volt, ahol látszólag békésen fogadták a sokszor jelentősen megemelt fizetnivalót.

Sokkolt a döntés a Balatonnál: sok településen változott a korábbi, hivatalos díjszabás

2023. március 14. 10:11 3 perc

A napokban kapták kézhez a balatoni üdülőtulajdonosok az idei évben fizetendő építményadóról szóló csekkeket. Volt, ahol látszólag békésen fogadták a sokszor jelentősen megemelt fizetnivalót, s olyan település is akad, ahol felháborodást váltott ki az emelés. A településvezetők azt mondják, az elszabadult energiaárak és a megnövekedett üzemeltetési költségek miatt voltak kénytelenek építményadót emelni, írja a sonline.hu.

A legtöbb déli parti településen évek óta változatlan az építményadó mértéke, amelyet az ingatlan alapterülete alapján számolnak ki. Egyes településeken attól is függ, hogy milyen célra használják az ingatlant, vagy éppen a település mely részén található a ház. Zamárdiban 2004 óta nem módosítottak rajta, Balatonbogláron is hasonló a helyzet. Balatonmáriafürdőn sem emeltek építményadót. Galácz György polgármester azt mondta: az utóbbi időszak építkezései és felújításai annyi pluszforrást jelentettek, hogy elegendő volt a kúrtaksán (üdülőhelyi illeték) és a közterületek bérleti díjain emelni.

Balatonlellén viszont emelkedett az ingatlanok után fizetendő közteher, de csak a nem állandó lakhellyel rendelkező tulajdonosok számára.

A vasúttól északra a nem balatonlelleieknek 700-ról 1200 forintra nőtt a négyzetméterenként adó, de aki bejelentkezik, annak 700 forintra mérséklődik. Kenéz István polgármester elárulta, nem titkolt cél a pluszbevétel mellett a lakosságszám növelése.

Balatonfenyvesen is nőtt az építményadó mértéke, ott lakóépület esetében 700-ról 900-ra, míg melléképület és garázs esetében 500-ról 700 forintra. – A települések elég sanyarú anyagi helyzetben vannak, valahonnan pótolni kell a kieső összegeket, mondta Lombár Gábor polgármester.

Novemberben döntött arról a képviselő-testület, hogy Fonyódon is megemelik az építményadót: a vasúti pálya vonalától északra eső területen évi 1400 forint, ettől délre eső területen pedig 1100 forint négyzetméterenként az éves adó. Ez a korábbihoz képest 40-60 százalékos emelés, de akinek garázsa van, annak még ennél is magasabb lehet a többletfizetnivaló.

Utoljára 2016-ban módosítottak

Utoljára 2016-ban módosítottuk az építményadó mértékét, azóta a bérterhünk több mint kétszeresére nőtt, nem beszélve az elszabadult energiaárakról, emlékeztetett Hidvégi József polgármester. Ennek ellenére az üdülőtulajdonosok nagy részét sokként érte a napokban kézhez kapott levél, amelyben volt akinek 41 ezerről 91 ezerre nőtt az építményadója.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Elkerülhetetlen volt az emelés, már tavaly elkezdtük felélni a tartalékainkat és nekünk a várost üzemeltetni kell

- mondta a polgármester, aki az üdülőtulajdonosok megértését kérte, hiszen az így befolyt összeget a város működtetésére, Fonyód négy cége és négy intézménye fenntartására fordítják majd.

Siófokon nem nőtt az adó mértéke

A nyár fővárosában változatlan az építményadó, a helyi rendelet, amely a fizetési kötelezettség részleteit tartalmazza, három övezetre osztja a várost. Attól függően, hol található és milyen célra használják az ingatlant, eltérő négyzetméterenkénti összeget szab meg. Azonban összehasonlítva a 2022-ben közzétett rendelettel, nem változott egyik övezet és besorolás négyzetméterenkénti építményadója sem. A legdrágább az úgynevezett parti övezetben lévő üdülők és nyolcvan négyzetméternél nagyobb alapterületű ingatlanok esetében, ezek után négyzetméterenként 1850 forintot kell fizetni a tulajdonosoknak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?