Dr. Szabó Antal régész szerint a Duna még korántsem fedte fel minden titkát: azt is elárulta, miért páratlan a terület, és milyen újabb leletekre bukkanhatnak.
Intenzív halnevelő rendszer létesült Balatonszabadiban 457 millió forintért, amely évi 1200 tonnányi hal - kezdetben afrikai harcsa, majd szürkeharcsa - előállítására lesz képes a jövőben - közölte a projektgazda Pelso Fish Zrt. cégvezetője.
Keő Ferenc elmondta, hogy jövő februárban kezdődik meg a tényleges termelés a jogelőd Max Construct Kft. balatonszabadi telephelyén, zöldmezős beruházásként létesült rendszerben. Kitért arra is, hogy még kevés a tapasztalat a teljesen zárt rendszerben történő szürkeharcsa termelésről, ezért kezdik afrikai harcsával az üzemelést, amiből szintén keresleti piac van Magyarországon. Az ivadékok 8-9 hónap alatt válnak eladhatóvá.
A szürkeharcsának magasabb az ára, jövedelmezőbb a termelése, ezért amint a kísérleti eredmények lehetővé teszik, szeretnének átállni ennek a magyar vizekben őshonos halfajnak az előállítására
- mondta a cégvezető.
Hozzátette, az előzetes piaci felmérések szerint, a Pelso Fish Zrt. által előállított évi mintegy 1200 tonnányi hal körülbelül a dél-balatoni vendéglátósok igényeinek kielégítésére lesz elég a jövőben.
A tavaly alapított Pelso Fish Zrt. négy magyar társaság tulajdonában van, amelyek közül Keő Ferenc tájékoztatása szerint a két meghatározó az SG Fish Kft. és a DSPV Kft..
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A balatonszabadi zöldmezős beruházás 30 hónap alatt, a Széchenyi 2020 program keretében, 457,6 millió forintból valósult meg, amelyből 228,8 millió forint volt az uniós támogatás, az önerőt magyar befektetők biztosították - közölte. A projekt során kiemelt figyelmet kapott a gazdaságos, energiatakarékos termelés, és a környezettudatosság - hangsúlyozta. Víz nem kerül ki a megújuló energiát is hasznosító új haltermelő telepről:
A zárt rendszer azt jelenti, hogy a víz recirkulációval, biológiai tisztítórendszeren átjutva újra hasznosul
- mondta a cégvezető.
Kinyílnak Szentendre templomai: három napig koncertek, irodalmi estek és különleges programok jönnek
Szeptember 11. és 13. között hatodik alkalommal rendezik meg a Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjét, amelyen kilenc templom és három imaház tárja ki kapuit a látogatók...
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







