Bár az ír szövetség a gázai háború miatt korábban szorgalmazta az izraeliek eltiltását, a lehetséges szankcióktól tartva végül mégis vállalta a játékot.
Rendkívüli Orbán-interjú: még nincs ágyúdörgés a magyar határon, de a front közeledik felénk
Rendkívüli interjút adott az M1-nek Orbán Viktor. A kormányfő elmondta, nem kell sürgetni, hogy Magyarország fegyvereket, katonákat küldjön a térségbe. A magyar hadseregnek jelenleg minden fegyverre szüksége van. Bár még nincs ágyúdörgés a határon, de a frontvonal közeledik Magyarország felé - mondta a kormányfő, aki szerint a jövő héten \"észnél kell lenni\".
Rendkívüli interjút adott az M1-nek Orbán Viktor. A kormányfő elmondta, hogy ez a harmadik háború, amikor ő Magyarország miniszterelnöke: 1999-ben Szerbiában tört ki háború, 2014-ben a krími konfliktus is a szomszédságunkban volt. Korábban is az volt a magyar álláspont, hogy Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból, most is ez a hazai álláspont, írja a Pénzcentrum.
Most stratégiai nyugalomra van szükség Orbán szerint, aki elmondta, hogy most tartózkodni kell a hirtelen döntésekről.
Nem kell sürgetni, hogy Magyarország fegyvereket, katonákat küldjön a térségbe. A magyar hadseregnek jelenleg minden fegyverre szüksége van, így nem is tudnánk küldeni, de az álláspont nem is fog változni
- szögezte le.
Magyarország, ha akarna sem tudna mások rendelkezésére bocsátani semmilyen katonai eszközt
- tette hozzá. Kifejtette, minden menekültnek segíteni kell, aki a szomszéd országból jön, ellátjuk a háború elől menekülőket. "ez egy jó ország, jó nép lakja" - mondta annak kapcsán, hogy a magyarok már rengeteg adomány gyűjtöttek.
A szankciók kapcsán Orbán elmondta, sosem rejtette véka alá, hogy nem hisz a jótékony hatásukban. "De most nem okosnak kell lenni, hanem egységesnek", úgyhogy a magyar kormány támogatja az unió által elfogadott szankciókat.
Érinti-e a szankciós csomag Magyarország energiabiztonságát? - hangzott el a kérdés, amire Orbán Viktor azt mondta, nem érinti, és nem is fogja érinteni.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Bár még nincs ágyúdörgés a határon, de a frontvonal közeledik Magyarország felé
- mondta a kormányfő, aki szerint a jövő héten "észnél kell lenni". A miniszterelnök szerint minél tovább húzódik a háború, annál több lehet a kárpátaljai célpont, erre fel kell készülni.
Arra a kérdésre, hogy veszélyben vannak-e a magyarok, Orbán Viktor azt mondta: azzal kel és fekszik, hogy milyen döntéseket kell hozni, hogy biztonságban legyünk, illetve hogy
a háború árát ne velünk fizettessék meg.
Címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Figyelem, nagyot változik a balatoni vonatozás: hét állomást szabnak át, több régi épület is eltűnik
Hét balatoni vasútállomás újul meg: három régi épületet is elbontanak, mutatjuk, hol lesznek nagy változások!
Drámai helyzet: teljesen kiszáradtak a források, így menekült meg a kedvelt vidéki horgászparadicsom
Az elmúlt hónapok szélsőséges időjárása a somogyi Desedát sem kímélte. A hosszú aszály és a rekordhőség miatt a tavat tápláló két fontos vízfolyás is kiszáradt.
Lassan tényleg jöhet a Balaton átfutás? Űrbéli tájjá változott a népszerű település strandja + Videó
Egészen szürreális látványt mutat a Balaton Fonyódnál: a tó egyes részein már szinte teljesen kiszáradt mederszakaszok kerültek elő.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.







