Sikeres szezon zárult le a hétvégével a Balaton partjainál, az elmúlt évtizedben ez volt a legerősebb főszezon. A járványhelyzeti korlátozások fokozatos feloldása mellett, összesen 2 milliónál is több utas választotta a MÁV-START szolgáltatásait.

Kétmilliónál is többen utaztak idén nyáron vonattal: mutatjuk, hova

MTI
2021. szeptember 19. 17:01 2 perc

Sikeres szezon zárult le a hétvégével a Balaton partjainál, az elmúlt évtizedben ez volt a legerősebb főszezon. A járványhelyzeti korlátozások fokozatos feloldása mellett, az elő-, a fő- és az utószezon során összesen 2 milliónál is több utas választotta a MÁV-START szolgáltatásait ahhoz, hogy elutazzon hazánk legnagyobb tavához kikapcsolódni.

Több mint 2 millióan utaztak a Balatonhoz idén nyáron vonattal, ami összeségében 11 százalékkal több, mint a járvány előtti utolsó nyáron. Már az előszezonban nagy volt az utazási kedv, 262 ezren vonatoztak a tóhoz. A főszezonban pedig közel két százalékkal haladta meg az utasok száma a tavaly előtti rekorderedményt: 2019-hez képest a déli partra közel ugyanannyian utaztak, az északi parton azonban több mint 8 százalékos növekedés volt tapasztalható, melyben a pálya Balatonfüredig való villamosításának, az új menetrendnek, a modernebb, kényelmesebb járműveknek, valamint a retró hétvégéknek is komoly szerepe volt. Az utószezonban sem lankadt az utazási kedv, a pandémia előttinél 31,5 százalékkal utaztak többen megcsodálni a szeptember eleji hangulatot.

Az idei nyári szezon nagy újdonsága a Balaton Okosjegy volt, amiből 36 ezer másodosztályút és több mint 3600 első osztályút váltottak meg az utasok, míg országszerte több mint 65 ezer kelt el. Szintén első alkalommal lehetett a 99 forintos Balaton egyúti kerékpárjegyet választani, mellyel 73 ezren éltek. A kerékpáros utasok száma is rekordot döntött, összesen 138 ezer biciklista választotta a vasúti közlekedést.

Idén három új emeletes KISS motorvonat is közlekedett a Balatonhoz, amikkel hétvégente közvetlen összeköttetést biztosított a vasúttársaság Szolnok és a Dunakanyar térségéből is, 32,7 ezer utast szállítva. A legsikeresebb járat a Dunakanyarból érkező Jégmadár volt, 92,5 százalékos kihasználtsággal. A vonatok várhatóan jövő nyáron is forgalomba állnak a Balaton felé. A Balaton InterCity-n idén új szolgáltatásként elindította az 1. osztályú kocsik közlekedését is a MÁV-START, ahova a főszezonban közel 20ezer helyjegyet váltottak az utasok.

Idén nyáron a vasúttársaság, a déli parton közlekedő Bagolyvonatok közlekedését sűrítette és az északi parton is bevezetett éjszakai járatokat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az utasok körében hamar népszerűvé váltak, a Bagolyvonatokkal éjszakánként több ezren közlekedtek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Idén újra egész nyáron igénybe lehetett venni a tavaly megismert Balaton 24/72, és az idén bevezetett Balaton 24/72 Duo napijegyeket, amelyekből több mint 25 ezer kelt el, az egy évvel korábbi 16 ezerhez képest.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 2. 05:00