Megtelik élettel a Tisza-tó partja július 10–13. között: a Tisza-tó Feszt és a több évtizedes múltra visszatekintő Tiszafüredi Halasnapok közös rendezvénye idén is a Tisza-tavi...

A szombathelyi vasútállomás 15 éve teljes felújításon esett át, amit 2006 szeptemberében adtak át. A műemléki jellegű épület homlokzatát akkor az eredeti 1901-ben átadott formájában állították vissza. Most újabb felújítási munkálatokat terveznek.
1,4 milliárd forint felújítási pénzt kap Szombathely – jelentette be Facebook-oldalán Hende Csaba országgyűlési képviselő még hétfőn. Aki hozzátette, hogy a Gazdaság-újraindítási Akcióterv keretében ítélték oda a városnak az összeget, melyből egy fontos beruházásra nyílik lehetőség.
Ez pedig nem más, mint a szombathelyi állomás felújításának első üteme. Az erről szóló kormányrendelet még nem jelent meg, így részleteket egyelőre nem tudunk. Az viszont Hende szerint biztos, hogy „a XXI. század a vasút évszázada lesz
- tette hozzá.
15 éve egyszer már felújították
A szombathelyi vasútállomás egyébként 15 éve teljes felújításon esett át, kicsinosítva 2006 szeptemberében adták át. Akkor a létesítmény homlokzatát az eredeti, 1901-ben átadott formájában állították vissza, de nem csak kívülről, belülről is felújították az épületegyüttest. A beruházás mintegy 1,1 milliárd forintból valósult meg, amihez Szombathely önkormányzata száz millió forinttal járult hozzá. A szombathelyi vasútállomást Poser Gusztáv tervezte, stílusa szecessziós-eklektikus.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ami fejlesztés már el is indult
Július elején már elkezdődött Vas megye egyik legnagyobb közlekedési fejlesztése Szombathely és Kőszeg között. 3,25 milliárd forintból újul meg a vasúti pálya a két város között, az állomásokon többek között új peronok, kerékpártárolók és utastájékoztató rendszer is épül - erről korábban a HelloVidék is beszámolt. Ez alatt az idő alatt viszont szünetel a vasúti közlekedés Szombathely és Kőszeg között, és ez így is marad szeptember végéig.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


