„Korán ébredek, vásárolok, főzök, kitakarítom a házat, megsétáltatom a kutyákat, mindent megcsinálok, ami szükséges, viszont ahogy szürkülni kezd, muszáj egyenesbe helyeznem magam.”
2,5 millió magyar nem akar vakcinát, ezért a jelenlegi oltási rendszer indokolatlanul nagy terhet tesz az egészségügyi rendszerre, lévén, hogy mostanra jóval kevesebb ember akar oltakozni. Ezért Magyarországon rövid időn belül készenléti oltásra fognak áttérni.
Orbán Viktor június 4-i Kossuth Rárdióban adott interjújában elmondta, úgy látszik, 2,5 millió magyar nem akar vakcinát, ezért a jelenlegi oltási rendszer indokolatlanul nagy terhet tesz az egészségügyi rendszerre, lévén, hogy mostanra jóval kevesebb ember akar oltakozni. Ezért Magyarországon rövid időn belül
készenléti oltásra fognak áttérni.
Ez a rendszer még kidolgozás alatt van, néhány hét múlva viszont már lehet élesedik az új rendszer. Ennek a lényeg az lesz, hogy néhány nagy oltópont lesz Magyarországon, mindenkinek ide kell majd elmennie, aki oltást akar kapni. Orbán Viktor ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy aki most még oltatna, az amilyen gyorsan csak lehet, tegye meg, mert később több vesződéssel fog járni. Mindez azt is jelenti, hogy a tervek szerint a körzeti orvosok nem fognak már oltani akkor, ha életbe lép a készenléti oltás.
Orbán Viktor beszélt a 12-15 évesek oltásáról is. Ezzel kapcsolatban a miniszterelnök elmondta, ő óvatosabb a kérdésben, de egyáltalán nem akarják megtiltani azt sem, hogy az aggódok szülők be tudják oltatni a gyermekeiket, éppen ezért a rendszer még kidolgozás alatt van. Elképzelhető, hogy első lépésben aki akar, az majd tud oltatni, a kormány viszont még nem biztos, hogy oltási kampányt is indít majd.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A miniszterelnök a magyar védettségi igazolványokról elmondta, kompatibilisek lesznek az európai rendszerrel. Június 15-ig a digitális változatra felkerülnek ugyanis majd újabb adatok: a második oltás időpontja, illetve a vakcina típusa - emelte ki a kormányfő.
Címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







