Itt van az ősz, vele együtt pedig lassan a szüreti időszak is. A Cserta menti kanászleves és a kaszakőpogácsa megér egy próbát: egyszerű, laktató zalai...
A vidra (Lutra lutra) Magyarországon szinte minden olyan vízfelület környékén megfigyelhető, ahol számára megfelelő táplálék (döntően hal), illetve ideális búvó- és szaporodóhely is rendelkezésre áll. E kritériumoknak legjobban a halastavak, halastó-rendszerek felelnek meg, így természetes, hogy ezek jelentik a faj legjelentősebb élőhelyeit. Nem véletlen tehát, hogy a zárt, nagyobb kiterjedésű erdőségekben, mint amilyen a Mecsek is, nagyon ritkán lehet vidrával találkozni - írta közleményében a Duna-Dráva Nemzeti Park.
A közelmúltban mégis ez történt, aminek magyarázata az lehet, hogy míg a vidraállomány egyik harmada télen is territóriumot tart (a kifejlett hímek és nőstények), a második, még fiatal harmad pedig az anyjával marad, addig a harmadik, szintén fiatal, de már önálló zsákmányszerzésre képes része az állománynak kóborol
- olvasható beszámolójukban.
A faj megismerésére irányuló kutatásokból tudható, hogy a patakok, csatornák kiemelt szerepet töltenek be a vidrák vándorlásában. Nagy valószínűséggel ilyen, kisebb vízfolyásokat követve juthatott el egy fiatal példány a Mecsek egy belső területén található, zárt erdőállomány övezte bányatavához. Keresztúri Ferenc, Szépséges sebhelyeink című, a hegység felhagyott bányatavait bemutató természetfilmjéből kiválóan megismerhetőek ezek a mesterséges, az ember tevékenysége nyomán kialakult élőhelyek. Mivel partjaik nagy részét szinte semmilyen növényzet nem övezi, hiába nyújtanak a betelepített, betelepült, főként nem őshonos halállományukkal (naphal, törpeharcsa, kínai razbóra, ezüstkárász stb.) megfelelő táplálékbázist a vidrák számára, tartós megtelepedésre nem alkalmasak.
Ezen okból is, e kóborló, fiatal példány csak pár napig tartózkodott a bányatavon, azonban belefeledkező lubickolásával, zsákmányával, valószínűleg egy törpeharcsával folytatott játszadozásával nagy élményt jelentett a megfigyelése során.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Kis szerencsével, elsősorban minél kevesebb közút keresztezésével bizonyára célba fog érni kóborlása, és egy ideális élőhelyen, egy vidracsalád tagjaként töltheti majd be a hazai vizek csúcsragadozójának szerepét.
A vidra hazánkban fokozottan védett, Natura 2000-es jelölő faj, az európai, vadon élő élővilág és természetes élőhelyek védelméről szóló Berni Egyezmény címerállata.
Különleges akcióval indítja az évet a vidéki színház: bárki ingyen bérletet nyerhet, ha ezt megteszi
Nyílt nappal és a Veszprém Vármegyei Ifjúsági Fesztivállal indul az évad a Veszprémi Petőfi Színházban, amely szeptemberben Budapesten is bemutatja Esélyegyenlőségi Programját
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







